Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Balassa Iván: Adatok Báránd XVIII. századi történetéhez
ellátott templomot építettek volna. A hajót deszkamennyezet fedte, amit 1696ban javítottak ki első ízben a török uralom után. Körülbelül ebben az időben, vagy nem sokkal ezután történhetett meg a templomnak agyagból és fából csaknem kétszeresére történt megnövelése. Ugyanebben az időben épülhetett meg teljesen fából a harangtorony, mely kb. hat méterre emelkedett az imaháztól, de azzal kerítés kötötte össze. Ez éppen úgy nádból készült, mint ahogy az egész templomkertet hasonló módon kerítették körül. Azt a feltételezésemet, hogy a fenti leírás alapján Bárándon egy kisméretű románkori templom maradhatott fenn a XVIII. század közepéig, mely égetett téglából készült, alátámasztani látszik az a tény, hogy hasonló méretűekkel és anyagúakkal a közvetlen környéken, így Berettyóújfalu határában találkozunk. Ilyen az, melyet Zoltai Lajos részben feltárt a Földes—Berettyóújfalusi országút közelében, ott ahol annak Sáp felé indul egy leágazása. A falak anyaga égetett tégla, az építmény hossza 12 m, szélessége kb. 7,5 m „... egyszerű félköríves szentélyzáródású románkori építmény, amelynek északi oldalához két helyiséget építettek: a kisebbik egy előtér, a másik a sekrestye lehetett." Ez utóbbit az apszishoz ragasztották. Ennél sokkal kisebb az a valószínűleg XII. század elejéről származó 8,5 m hosszú és 5 méter széles ugyancsak égetett téglából emelt templomocska. Ezt belül egy fal oszthatta, úgyhogy így belső tere 3x3 méter négyzetes tér lehetett. 7 8 Mindehhez még azt fűzöm hozzá, hogy a fenti két templom vastagsága nagyjából megegyezik a bárándiéval, mely körül a középkorban ugyancsak temető lehetett. Ez utóbbi azonban a feljegyzések szerint valamilyen formában beleépült az új templomba, ami a kutatást nagymértékben megnehezíti. A harangtorony és a benne lévő harangok a XVIII. század közepére nagyon rossz állapotba kerültek, ezért „A fatorony építésének előmozdítására gyűjtést rendeznek 1757-ben, amelyre 148 váltóforint és 67 dénár jött be. 1761-ben tovább folytatták a gyűjtést, úgyhogy az összeg 337 váltóforintra emelkedett. De gyűjtöttek a harangok újraöntésére is 357 váltóforintot. Ebben az évben a régi harangot Budára szállították és azt a harangöntő mester fontját 8 garasával bevette, majd a 3 mázsa 56 font új harangot fontonként 12 garasával számolta el, és így az egész az eklézsiának 89 forint 76 dénárba került. A régen átöntött harangon a következő felirat volt olvasható: „Ezt a harangot füleinek romladozása miatt a Bárándi Rfta z. Ekklésia a maga költségével mindenekben a régi formára újonnan öntette 4 In. Hon. S.S. Trin. Eccl. Helv. Conf. Báránd suo sumota fieri fecit. Jud. Mich. Deli Past. Joh. Bökönyi." Itt jegyzem meg, hogy a végleges kőtoronyba 1801-ben még egy 7 mázsás harangot öntettek, de ez már Nagyváradon Horner Jakab mester munkája és bevett hozzá a bárándiaktól egy 190 fontos kis harangot. 9 Ezek után érdemes a templom és torony építéstörténetéről néhány szót szólni annál is inkább, mert azt a régebbi és újabb kiadványok nemcsak másként, hanem pontatlanul is jelölik meg. 1 0 A Mária Terézia féle engedély ugyancsak a templom javítását írja elő és engedélyezi, de minden valószínűség szerint a bárándiak ennél jóval tovább mentek. Mivel ez tilos volt, ezért az írott forrásokat sem fogadhatjuk el mindig hitelesnek, ezért inkább forduljunk a pénzbeli elszámolásokhoz, mert azok sokkal megbízhatóbbaknak látszanak. Jellemző, hogy az egyház képében elsősorban a község főbírája jár el, aki az egész eklézsiát képviseli. Ezért 1769-ben szerződést köt Holik Bertalan (nagyvá8 Mesterházy Károly: Berettyóújfalu földje a IX. századtól a XIII. századig. In: Berettyóújfalu története (Szerk.: Varga Gy. Berettyóújfalu, 1981.) 56—7. 9 A Tiszántúli Ref. Egyházkerület Levéltára, Debrecen. A Bárándi Reformáta Ekklési a Javainak Számba vétele. 10 így pl. Osváth Pál: Bihar vármegye Sárréti Járása leírása (Nagyvárad, 1875.) 189. — Műemlékjegyzék (Bp., 1960.) 240. — Hajdú-Bihar műemlékei, irodalmi emlékhelyei, népművészete, (Debrecen, 1972.) 120. stb. 162
