Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Csatári Bálint: A Sárrét falvainak középkori településrendje és annak változásai
A Sárrét települései az első katonai felmérésen Hazánk első térképészeti felmérését Mária Terézia 1766-ban kiadott rendelete alapján — elsősorban hadászati érdekek figyelembevételével végezték el. A teljes felmérés befejezése már II. József nevéhez fűződik, s a sok pontatlanság ellenére is számtalan érdekes megfigyelésre, megállapításra ad lehetőséget. A felvétel időpontja (országosan 1782—1785, a Sárréten 1783) megelőzte azt a dinamikus fejlődést, amit a szabályozások váltottak ki a XIX. század második felében. A szelvények méretaránya 1:28 880, tehát egy felvételi lap mintegy 200 km 2nyi területet ábrázol. A területünkről készült tíz térképlap — bár nem egységes jelkulcs alapján készült, mert a jelölések megválasztásában a felmérést végző tisztek meglehetősen nagy szabadságot kaptak — számos településtörténeti érdekességet tartalmaz. A felvételezés során alkalmazott jelzéseket, jelkulcsokat I—VII. alapkategóriákba (I. Közigazgatási beosztás és határjelzés, II. Közlekedés, III. Vízrajz, IV. Helyrajz, V. Lakóhelyek és egyéb építmények, VI. Művelési ágak, VII. Egyéb jelölések) lehet sorolni. 7 Mi most a II., III. és V. jelkulcsok területünkre vonatkozó néhány fontos jellemzőjét tekintjük át. A közigazgatási beosztás alapján a Sárrétek vízzel borított területén 4 megye osztozott. Heves, Szabolcs, Békés és Bihar. Ez az egyébként is kedvezőtlen természeti adottságú vidéket további hátrányba hozta. Minden jelentősebb központtól (Nagyvárad, Gyula, Debrecen) távol esett, területén nem alakulhatott ki igazán jelentős település. Ez a periférikus jelleg és elszigeteltség egészen napjainkig érezteti hatását, bár a vidék mai központjai már akkor is a területen átmenő utak keresztezési pontjain voltak megtalálhatók. Berettyóújfaluba 8, Szeghalomba 7 jelentősebb út futott be. A települések formái, az utcák futása, a telkek rendje alapján két alapvető típusba sorolhatók. A szárazabb, időszakosan vízjárta területeken (pl.: Váncsod, Mezősas, Báránd, Földes stb.) a halmaztelepülés a jellemző, (4. kép) a mocsarak közelében, a folyók mentén a térszín magaslatait követő egy- vagy többutcás, szabályos települések alakultak ki (Bakonszeg, Zsáka, Csökmő stb. (5. kép). Ez utóbbiak nem zárt településformát alkottak, hanem a terep tagoltságát maximálisan követő házak, telkek, házcsoportok voltak, melyeket esetenként gátak, hidak kötöttek össze. Esetünkben a felszínhez közeli talajvízszint is behatárolta építkezési lehetőségeiket. A két fő forma egyesülése, összetett hatásaik megjelenése is előfordul, éppen a kétféle terület határán (pl.: Berettyóújfalu esetében). Néhány tipikus településű terület A Berettyó mentén, Pocsaj és Gáborján között, az ősi ártéri gazdálkodás a „fok gazdálkodás" településfejlesztő hatását figyelhetjük meg. (XXV. szelvény 20. sectio 6. kép.) Ez az ártéri gazdálkodási forma azon alapult, hogy a Berettyó évi áradásai során a víz a néhány méter széles „fokokon" keresztül a folyótól délre eső ártéri területekre áramlott. Ez adta az alapot a halászathoz, hiszen a folyók apadásakor az ártérből visszaáramlott vízből, rekeszekkel szűrték ki a gazdag halászzsákmányt. 8 A déli, időszakosan vízzel borított rétek az állattenyésztést tették lehetővé, északra, a magasabb térszínen földművelést folytattak. 7 N. Ipoly Márta: Ipartörténeti források az első katonai felvétel térképén (1782—1785), Honismeret, 1981/2. 19—23. 8 Bél Mátyás: Bihar megye leírása. Bihari Múzeum Évkönyve II. 51—107. 147
