Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Ruszoly József: Megtámadott képviselőválasztások Bihar vármegyében (1861—1913)
írók munkájuk során korteskedtek volna, a küldöttség tagadólag felelt, bár elismerte, hogy ha megkérdezték őket, privátim, elmondták véleményüket. „Ez alatt a' szó alatt: kortes — nyilatkozta Szabó István összeíró — értünk oly egyént, ki a' a maga elvét vagy emberét minden kényszerítő okból más nyakára fel akar [ja] tólni, a' mellett hazudik, itat, azt dicsérgeti még olyanokkal is, mik nem valók 's ígéretet tesz valakinek, csak hogy ezt az embert pártolják." A szavazási sorrenddel összefüggő panaszponttal kapcsolatban el kell mondanunk, hogy ezt a törvény nem rendezvén, az országos gyakorlat két megoldást alakított ki. Voltak megyék, melyekben a községeket a választás székhelyétől való távolságuk sorrendjében szavaztatták, ami kétségtelenül méltányos volt a távolabb lakókkal szemben, de igen elkeseríthette az utoljára maradó főhely választóit. Másutt 1- így Biharban is — 1848 óta alfabetikus sorrendben szólították az egyes községeket, a székhely választóit azonban itt is utoljára hagyták. E megoldás kétségtelenül egyszerű volt, bár — mint 1848-ban Nagyszalontán is történt 1 1 — szintén sújtotta a székhely választóit. Mivel az első népképviseleti választásokon általában az egyes községek szavazói ugyanazon jelöltre voksoltak, így sorrendjük egyben a pártok szavazási rendjét is jelentette, miért is azok megbízottjai olykor a központi választmány által elrendelt vagy pusztán a szokás által kialakított gyakorlattól el kívántak térni. Ilyen törekvéseknek lehetünk tanúi ebben az esetben is. A választási aktus megnyitásakor Fráter József elnök — kinek semlegességét a panaszosok sem vitatták — kihirdette, hogy a szavazás a községek alfabetikus sorrendjében történik; vele szemben Gruden Imre helyettes elnök, aki egyébként Miskolczy Károly sógora volt, megkísérelte „a népesebb községek előbb szavazásának indítványozása által" a betűrendet megbontai. Bár ez eleve nem sikerült neki, délután négy órakor az ebédelő elnök helyét átvéve „a már bent állott Keresztúr községet mellőzve ... a sógorát éltető népes Szalacs községet hívta szavazásra" azzal az indoklással, hogy ők távolabb laknak, pedig — érveltek a peticionálók — ilyen alapon Piskolt, Vasad, Szocset, Verzár és Várvíz községek román szavazóit előbb kellett volna a szavazóasztalhoz engedni. Az elnök e rendbontáson felháborodva a küldöttség más tagjaival együtt elhatározta, hogy visszatér a községek eredeti sorrendjéhez. Időközben azonban Szalacs miatt több község éhes és átfázott választói „elugrottak", éjjeli nyugalomra tértek, a margittaiak pedig „éjjeli őrködéssel" voltak elfoglalva. A petíció szerint a visszatérő elnök azt is kijelentette, hogy a betűrend felrúgása miatt elmaradt szavazókat „jogaik gyakorlatában hátráltatva látván, azok szavazatait másnap beveendik". Miután azonban a szalacsiak szavazása éjjel 11 órakor befejeződött, az elnök — egyébként a folyamatos szavazást rendelő törvénynek megfelelően — tovább folytatta a voksolást, amiben jórészt csak a városházán éjszakázok vehettek részt, és amikor már hajnali három óra tájt senki sem jelentkezett, Miskolczy Károly többségének megállapításával véglegesen lezárta az aktust. A vizsgálat konstatálta a szavazási sorrend megsértését, bár a vizsgálóbiztos hangsúlyozta, hogy Szalacs választói után még 303-an voksoltak, köztük „Klobusiczky Ágoston úr részére Ottományból, Monos-Petriből, Szunyogdról ezután adattak tömeges szavazatok", aki tehát akart, az a helyettes elnöki változtatás dacára élhetett jogával. Igen nagy súllyal esett latba a másnapi szavazásra vonatkozó állítólagos elnöki ígéret is, mire nézve a vizsgálat nem volt teljesen egyértelmű. E kijelentés 13 Csizmadia, 111., 134. 166
