Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Bél Mátyás: Bihar megye leírása. (Fordította: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba.)

csapása miatt, de különösen miután Erdély fejedelmeihez került, akik újólag sokkal jobban megerősítették, alakját és formáját, amit most bír, tőlük nyerte, kiváltképp Báthori és Bethlen Gábortól, akik mindketten hadakozók voltak, <

a> ámbár Rákóczi György sem hanyagolta el teljesen, <

b> aki Bethlen Gábort követte,sem pedig a másik György, az előbbinek fia és utóda, akit a törökök Kolozsvárnál megsebesítettek, Váradra hoztak, itt halt meg. VIII. § Várad képe akkor olyan volt, ahogyan Bethlen leírta, <

d> kettős várú: A külső öt igen nagy téglából készült bástyával, ha a régiek munkáját szemléljük, mérték szerintiek, rajtuk kívül széles és mély árokkal, amely az ellenség megfélemlítésére vízzel volt teli, védte. A napkeletről lévőt vörös bástyának nevezték, ennek szomszédja észak felől az arany bástya, ezt követte ugyanezen az oldalon a csonka vagy rontott bástya, majd északon János király bástyája helyezkedett el, és végül nyugaton a Bethlen bástya. A belső várnak ugyanennyi bástyája volt, de a falai is a magasba emelkedtek, palotáknak és várnak egyaránt szolgált. Délről és keletről igen tágas város vagy inkább falu tartozott hozzá (semmilyen fallal nem volt megerősítve). A tudományoknak műhelye volt, nemcsak népes gimnáziumot tartott fenn, hanem nyomdával és különféle papi rendekkel is ékeskedett. IX. § így virágzott Várad egészen 1660-ig, amikor Rákóczi halálával megváltoztak a város dolgai, a barbár azt, mivel saját erejéből, mert segítséget sehonnan nem kapott, tovább tartani nem tudta, feladással szerezte meg, minden díszt rútul és rettenetes módon kifosztott. Ugyanis, amikor Rákóczi meghalt, a török azonnal Várad alatt termett. A védők nem voltak többen mint 850-en. Ezért a város megőrzésének gondjától űzve, előbb Barcsayhoz, akit fejedelemmé választottak, majd a császárhoz fordultak segítséget kérve, hiába. Miközben a török már a várat ostromolta, a császári sereg Tokajnál habozott idesietni. A török három helyre állítva táborát, az erősséget ijesztően körülvette, majd alacsony árkokkal és felhányt sáncokkal itt a vörös bástyát keletről és északról, ott az arany bástyát keletről a védők hatalmas pusztításával rontotta, majd István és Péter úr magaslatán elhelyezett faltörő ágyúkkal a belső várat támadta, és azt remélte, hogy a várost körülvevő csatornákból a vizet lebocsátva gyorsabban meg tudja hódítani, két föld alatti árkot vezettek, egyet az arany bástyához, a másikat a Bethlen bástyához, az árkokat részint a Körösbe, részint a Pecébe vezették: eközben az arannyal szomszédos csonkának vagy rontottnak nevezett bástya előtt sáncot készítettek, mindkettőnek a védőit úgy megszorították, hogy csak alig néhányan tudtak megmaradni. Azonban nem hagyják ezt a délről épített sáncot, az arany bástya védői lerombolták, haszontalanná téve a munkát: hasonló kimenetellel a negyedik, János királyról elnevezett bástyát is ostromolta: és miután az arany és a csonka bástyán belül sáncokat helyezett el, a városra támad, kétségtelen, hogy elfoglalták volna a várat, hacsak a védők közbe nem vetik tüstént magukat, és visszaverve nem kényszerítik az ellenséget helye elhagyására. Nem volt egyetlen védett hely sem az ostromlók állandó lövései és rajtaütései miatt. Ehhez járult a fegyveres ház végzetes esete, amely a parancsnok gondatlanságából gyulladt ki, ettől megerősítve a barbár már reménykedni kezdett az erődítmény elfoglalásában, hacsak Ibrányi, a nemesek legbátrabbika 80