Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Az Osváth Pál emlékülés előadásai - Varga Gyula: Osváth Pál sárréti leírásának agrártörténeti jelentősége

támpontul, forrásul szolgál. Néhány kiragadott példával szeretném ezt illusztrálni. A sárréti települések jellege. A sárréti falvak tényleges jogállását Osváth még nem tudja pontosan körvonalazni. Azt mindenesetre tudja, hogy a teljesen „szabályos" jobbágyfalu itt ritka jelenség. Itt vannak mindjárt a volt bihari hajdú községek, melyek 1700 után sorra elvesztették ugyan hajdú kiváltságukat, s részben a váradi káptalan tulajdonába kerültek, részben az Eszterháziak uradalmába olvadtak be. Belőlük azonban nem jött létre a történelmi értelemben vett úrbéres jobbágyság, hanem valami más, Osváth szerint „féljobbágyi" állapot. Ma főként Szendrey István kutatásaiból tudjuk, hogy lényegében taksás jobbágyi viszonyról volt itt szó. Ez a viszony azonban még egy uradalmon belül is különböző képleteket hozott létre, de másként alakult a káptalani falvakban is. Arra is céloz Osváth, hogy másfajta kiváltságos jogállású népek is éltek a Sárréten. Gáborján állítólag már 1695-ben megváltotta magát a váradi káptalantól s maga is valamiféle taksás faluvá alakult. Kis- és Nagyszántón úgynevezett kuriális zsellérek éltek. (A kuriális zselléri intézményről legvilágosabban Für Lajos kitűnő tanulmányából tájékozódhatunk, a Szabó István szerkesztette, 1960-ban megjelent Agrártörténeti Tanulmányok kötetben.) Feltűnő, hogy csaknem minden sárréti faluban sok valóságos, vagy partikuláris nemesi jogállású személy is élt. Sajnos, Osváth ezek pontos jogi helyzetét még nem tudja meghatározni. Bizonyos, hogy a későbbi dzsentri réteget, mely e tájra is oly jellemző képződmény volt, ők alkották. Ha igaz Osváth sejtése, Magyarhomorog eredetileg koldus-falu volt. A sárréti mocsárvilág jelenléte szinte minden faluban létrehozott egy kis létszámú, de társadalmilag roppant érdekes réteget, a halászok, pákászok, réti emberek csoportját, akik jogi szempontból szintén nem tartoznak a feudális jobbágy-zsellér kategóriába. (Szűcs Sándor és mások munkáiból jól ismerjük e kissé romantikusan megrajzolt réteget.) A falvak társadalmi alakulásában nagy szerepet játszott a Sárrét lecsapolása után nyert földterület, melynek egy része — közvetlenül vagy közvetve — a parasztok kezére került. Sok esetben paraszt bérletekké alakult a földbirtokosok által megszerzett birtokok egy-egy része is. így kialakulhatott itt egy módos, szinte középbirtokos kategóriát elérő „virilis" paraszt réteg is. A földterület jellemzése. A sárréti földek áttekintését Osváth főként az 1871es statisztikai felvételek alapján végzi el, de többször visszautal az 1552-es és az 1732-es összeírásokra is. Megtudjuk többek közt a faluhatárok teljes terjedelmét és azt, hogy ebből milyen arányban osztoztak az elkülönítések során a földesurak és a parasztok. A kép roppant tanulságos, bár az adatok hiányosak. A 48 sárréti faluban Osváth 256 927 kat. hold földet vett számba, s ebből az 1870-es években 107 139 hold jutott a volt úrbéres parasztok kezébe. Egy úrbéres fő-re 1,3 hold esett. Községenként azonban az arányok rendkívül szélsőségesek. Vannak faluk, ahol lényegében uradalmak nem alakultak, hanem minden föld a parasztok tulajdonába került (Told, Konyár). Ezzel szemben vannak valóságos zsellérfaluk, ahol lényegében úrbéres eredetű földet egyáltalán nem kaphattak a parasztok (Kisszántó, Magyarhomorog). E két szélsőség között a határok megoszlása rendkívül változatos. Vannak faluk, ahol csupán 5—10 százalékot foglalt el a földesúr a falu határából (Gáborján, Hajdúbagos, Sáránd), más helyen 80— 90 százalékot is (Sámson, Szerep, Vekerd). Az uradalmi és paraszti földek aránya azonban még nem mutatja meg a faluk tényleges életszínvonalát. Lényeges kérdés volt, hogy a földesurak alakítottak-e zárt „bekerített" majorságot, vagy földjeiket továbbra is valami módon a parasztoknak adták ki megmunkálásra. Utóbbi esetben ugyanis a parasztok :255