Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Az Osváth Pál emlékülés előadásai - Papp Antal: Osváth Pál munkájának földrajzi értékelése

kapujához. Inne ágaztak szét 5 irányban az Ér völgyén át D-re tartó Szamos és Kraszna (esetleg egy ideig a Tisza is). E nagy folyók alakították ki a hátakat, amelyek az ember megtelepedésére a Sárréteken alkalmas helyek voltak. A felszíni formák közül viszonylag részletesen foglalkozik Osváth Pál a kunhalmokkal, és különösen a kunhalmok keletkezésének okaira fordít nagy gondot. A kunhalmok keletkezésének úgyszólván összes lehetőségét számbaveszi. Nyilvánvaló, hogy Szabó József geológus véleményének hatására a halmok nagyobb részét Osváth Pál is a természeti erők által létrehozott formának tartja. Megállapítása a földrajzot művelő szakembereket is elgondolkoztatja, mert a kunhalmok előfordulása nagyon szorosan kapcsolódik az egykori mocsarakhoz, folyókhoz, az elhagyott folyómedrekhez, mert mindenütt azok partjain emelkednek. Ennek ellenére ma már nem lehet kétséges, hogy a kunhalmok antropogén formák, amelyek között legfeljebb néhány természeti eredetű. Kapcsolatuk az elhagyott medrekkel mindössze annyi, hogy azokat a legmagasabb térszínekre építették, a felszín kiemelkedő foltjai pedig a folyómedreket kísérték. A táj jellemzéséből a talaj, ill. a földminőség sem marad ki, sőt a talajokról az egyes községek leírásában is szó van. A tájat Osváth Pál a gazdálkodó ember szemszögéből is nézi, amikor felsorolja, hogy az egyes települések földje milyen növények termelésére a legalkalmasabb. Osváth Pál korában a talajok szélesebb skálájú növénytermesztésre adtak lehetőséget mint manapság. Ezt elfogadhatjuk, sőt természetesnek kell tartanunk, mert akkor még kevesebb volt a szikes talaj és magasabban volt a talajvíz szintje is. Említettük, hogy Osváth Pál a folyószabályozások és mocsárlecsapolások következtében átalakuló tájat látott, ezért földrajzi szempontból is nagyon értékesek azok a leírások, amelyek a gazdálkodás szerkezetét mutatják be. Osváth Pál munkájából mindenekelőtt arra kell következtetnünk, hogy a legeltető állattenyésztésről a földművelésre való áttérés igen gyors folyamat volt és hogy már a mocsarak lecsapolása előtt a szántóföldi termelésnek igen nagy jelentősége volt a gazdálkodásban. Feltűnő az is, hogy a mezőgazdaság mennyire sokágú volt. Egy-egy terméknek is sok fajtáját sorolja fel Osváth Pál, így pl. 11 almafajtát és 13 szőlőfajtát említ. Ezen a tájon, amely ma legaszályosabb területeink egyike, a kifejezetten vízigényes növényi kultúrákat is nagy számban termesztették, így például a burgonyát, káposztát, almát. Ebben az önellátásra való kényszerű törekvés mellett fontos szerepe volt a mainál nagyobb légnedvességnek és a magasabban levő talajvíznek. A gazdálkodás szerkezetében bekövetkező gyors változást mutatják Osváth Pálnak az állatállományra vonatkozó adatai. A számos-állatállománynak 35 százaléka szarvasmarha, 31 százaléka ló, 25 százaléka juh és 9 százaléka sertés volt. Mindenekelőtt a lovak nagy aránya szembeötlő az állatállományban, amely a szántóföldi gazdálkodás gyors terjedésének és viszonylag nagy jelentőségének tulajdonítható. A „Részletes leírás" c. részben elsősorban a településállomány kialakulásához, illetve tanulmányozásához ad Osváth Pál munkája fontos adatokat. Az egyes községek történetének ismertetése során felsorolja az elpusztult településeket és meghatározza azok helyét is. Összesen 36 eltűnt településről tesz említést, de talán túlságosan egy-egy történelmi eseményhez köti a települések elpusztulását. Osváth Pál munkájában számos adat arra enged következtetni, hogy a Sárréteken a településállomány számbeli csökkenése és a táj átalakulása — a mocsári erdők pusztulása és a lápok, mocsarak terjeszkedése — a XV. és a XVIII. század között együtt ment végbe. Az elmocsarasodás XVIII—XIX. századi helyzetét is:252