Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Az Osváth Pál emlékülés előadásai - Héthy Zoltán: Osváth Pál és fő műve

falu, Bojt, Bors, Csökmő, Dancsháza, Darvas, Derecske, Esztár, Fúrta, Gáborján, Hajdúbagos, Hencida, Hosszúpályi, Körösszegapáti, Kisszántó, Kornádi, Konyár, Magyarhomorog, Mezőkeresztes, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nagybajom, Nagykaba, Nagykereki, Nagyrábé, Pocsaj, Told, Sámson, Sáránd, Szakáll, Szentjános, Szentpéterszeg, Szerep, Tépe, Torda, Udvari, Váncsod, Vekerd, Vértes, Zsáka. E községeknél leírja a határ területét, megadja a népesség adatait, majd a település története, a volt és akkori birtokosok névsora, az egyház, a templom múltja, a helyi pecsét leírása, az iskolák, malmok, csárdák, csapszékek, valamint a papok, jegyzők, bírók felsorolása kö^tkezik az 1700-as évek közepétől. Osváth nem tagadja meg szabadságharcos mivoltát: feltünteti az egyes községek 1848—49-es honvédeinek nevét is. Ha műve megírásának forrásait vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy írásos és szóbeli információkat egyaránt felhasznál. A nyomtatott forrásokról már előszavában említést tesz: „Vidéki lakásom és helyzetem miatt nélkülözni voltam kénytelen az ily munkához szükséges .közkönyvtárat." Mentegetőzése ellenére úgy tűnik, hogy minden fontosabb kézikönyvet ismert és használt. (Bél Mátyás, Szalay, Hunfalvy, Horváth Mihály és Nagy Iván műveire, Palugyay, Szűcs István helytörténeti munkáira, valamint a Váradi Regestrumra hivatkozik.) Sokkal kisebb számú hivatkozása folyóiratokra — elsősorban a Vasárnapi Űj ságot, a Tudományos Gyűjteményt, a Figyelmezőt, a Budapesti Szemlét és főképp a Nagyváradi katholikus egyházmegyei évkönyveket idézi. Érdekes, hogy a Századokat, mint forrást nem említi. A könyvek, folyóiratok elsősorban a XVIII. századig terjedő időszakra vonatkozóan voltak számára források, hiszen a megyei, községi és egyházi levéltárakban ... — „melyek a vidékünket ért török-tatár de legkivált a múlt század elején a rácz dúlások miatt megsemmisültek — alig találhattam érdekesebb adatokat. Az 1732-es összeírást a megyei levéltárból másoltam ki." Az 1750-es évek utánra legfontosabb forrásai a kornádi levéltár, a berettyószentmártoni Öreg Könyv. Űtjai során felkutatta a családoknál őrzött régi iratokat, tanulmányozta a családi levéltárakat, pl. a bakonszegi Nadányi, újfalui Tardy, furtai Sólyom, hencidai Balogh családokét. így könyvében igen értékes történeti adatokat tárt fel, forrásokat közölt, olyanokat, melyek azóta már elkallódtak, enyészetbe vesztek. Meghallgatva a falvak öregjeit, lejegyezte a még élő néphagyományokat. Erről előszavában így ír: „Tehetségem szerint igyekeztem, hogy közléseim a történelemmel egyezők legyenek, helyt adtam azonban a hagyományoknak is és pár esetben az okmányokkal igazolt hagyományoknak előnyt adtam azért, mert a történeti valóság csak ily úton szerezhető meg." Ma már forrásértékűek Osváthnak a sárréti falvak korabeli állapotára, lakóinak életére vonatkozó helyszíni megfigyelései is, amiket a történészeken kívül a földrazjkutatók, agrártörténészek, néprajzosok, művelődéstörténészek hasznosíthatnak. Osváth Pál főművében leírtak végigvonulnak a sárréti, bihari történeti munkákon, Forrásmunkaként használta K. Nagy Sándor Biharország c. könyvéhez, Borovszky Samu a milleneumi Bihar vármegyei kötethez, Szűcs Sándor néprajzi munkáihoz. S bárki kezd is napjainkban a Sárrét, Bihar történetével, néprajzával, helyismeretével foglalkozni, Osváth könyve az a fő forrás, melyet senki nem kerülhet meg. Sajnos a műből nagyon kevés példány maradt fenn, könyvritkaság számba megy. A meglevő példányokat az egykori vásárlók, valamint az író családjának leszármazottjai őrzik, s adják tovább immár száz éve nemzedékről nemzedékre. Napjainkban, amikor a fellendült honismereti mozgalom résztvevőinek figyelme is ráirányul a műre, igényként merül föl újrakiadása. :249