Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - V. Szathmáry Ibolya: Szokások és hiedelmek a szerelmi élettől a keresztelőig a berettyóújfalui néphagyományban

ság előtti kapcsolatát, majd a születésszabályozás, családtervezés kérdéseit, továbbá a terhesség, szülés, gyermekágy hagyománykörét és ezeket követően az újszülöttre vonatkozó preventív és produktív rítusokat, illetőleg szokáscselekvéseket. A dolgozatot a keresztelő szokásanyagának vizsgálatával zárom. Leányok és legények kapcsolata a házasság előtt A leányokat az első nagy megpróbáltatás a havivérzés megjelenésekor érte. A szülői zárkózottság átterjedt az ő viselkedésükre is. A menstruáció vagy havivérzés megjelenésekor ugyanis igyekeztek titokban tartani „bajukat", titokban tisztálkodtak, mosták alsóneműjüket. A későbbiekben, amikor vagy a leány vagy az anya kezdeményezésére erre terelődött a szó, az anya néhány mondatban elintézte a felvilágosítást: „így szokott az lenni" vagy „Ennek így kell lenni, mindenkinek így van". A szülői házban meglehetősen szigorúan tartották a lányokat, „őrizték jó hírüket". Kötött napja (szerda, szombat, vasárnap) és kötött órája (6—9-ig) volt az udvarlásnak, szórakozásnak. Ha valamelyik lány sötétedésre vagy csordahajtásra nem volt otthon, „már ázott a kötél". Természetesen akadtak olyanok, akik — kijátszva a szülői éberséget is — titkos találkákon vettek részt. Ez előbb-utóbb kitudódott és kellemetlen helyzetet teremtett elsősorban a leány számára. Mivel a házasság előtti nemi életet bűnnek tartották, mindkét fiatalt (a leányt és legényt) egyaránt hibáztatta és elítélte a falu közvéleménye, mégis mindenkor a leány volt hátrányosabb helyzetben. Ha gyerek nem is született ebből a tiltott kapcsolatból, a „falu szájára vette a lányt", nem egyszer igen durva szavakkal illetve („büdös kurva"). Olykor maguk a legények büszkélkedtek el egymásnak kocsmázás közben azzal, hogy kit sikerült elhódítaniuk, vagy, hogy „ez és ez a jány nem jány többé". A szigorú, szülői felügyelet mellett ritkán eshetett meg, hogy egy leány „eltévelyedett". A megesett lány elsősorban a cselédlányok körében volt gyakori, akik fiatalon, szinte gyerekfejjel kerültek el a szülői házból, felügyelet nélkül, szabadon élhettek. A lányok és legények titkos találkozó helyei a cselédházak, pajták és kertkunyhók voltak. A tiltott szerelmi kapcsolatok gyakori esetei közé tartozott a gazdag legény és cselédlány kapcsolata. Ismeretségük általában akkor tudódott ki, amikor a lány terhességének már látható jelei voltak. A legény szülei legtöbbször nem egyeztek bele a házasságba, „rangon alulinak" tartották. Volt olyan gazdag család, aki gondoskodott a gyerek felneveléséről, a lányt megfelelő anyagi támogatásban részesítette, nem egyszer „kiházasította", azaz férjhez adta. Olykor szerencsétlen kimenetele lett az effajta kapcsolatnak. A lány szégyenében és bánatában öngyilkosságot követett el. Ritkán fordult elő az, hogy a gazdag legény szülei ellenzésére elvette a lányt feleségül, vállalva a vagyonból való kitagadást is. A fiatalok ilyenkor teljesen a maguk erejéből kezdtek új életet, legtöbbször idegen faluban. A megesett lány szülei nemigen tiltakoztak a házasságkötés ellen. Ha haragudtak is a vétkes legényre, hamar megengesztelődtek, mivel a születendő gyermeknek apára volt szüksége. Azt sem akarták, hogy lányuk egész életére „megbélyegezett" legyen, ezért igyekeztek őt férjhez adni. Az elhagyott, megesett lánynak „kiházasítás" útján legtöbbször csak testi vagy szellemi fogyatékos férj jutott. Gyakran egy idegen, más faluból érkezett legény — aki nem ismerte a falu lánnyal szembenti elítélő véleményét — vette őt feleségül. Ha egy lányanyának gyerekkel együtt sikerült férjhez mennie, a falu közvéleménye ritkán éreztette vele, hogy csak „muszájból" kapott férjet. Igaz, az ilyen 220