Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Ácsné Dankó Éva: Emberi erővel történő teherhordás az Észak-bihari síkságon, a századforduló idején
rítva vitték. 2 8 így vitte az újszülötteket a bábaasszony vagy a keresztanyja, esetleg a nagyanyja keresztelni is. A módosabbak kocsin mentek keresztelni, de a kocsihoz ugyanígy vitték a csecsemőt és így tartva ölben, ültek vele a kocsin a templomig. A kisgyerekeket leginkább karon hordták. Néha az apák játékból, a gyerekek szórakoztatására nyakukba is vették őket és kezeiket fogva jártak velük egyet az arra alkalmas helyen. Az észak-bihari síkságon sem a csecsemőket, sem a kisgyerekeket nem hordták az asszonyok hátukra kötve, lepedőben vagy elől vászonkendőben. A falvakon átvonuló, házaló cigányoknál láttak csak ilyen csecsemő-gyerekhordási módot. Az észak-bihari síkságon a piacolás és vásározás is sajátos teherordásiszállítási formákat alakított ki a századfordulóra. A századfordulón az érmelléki települések közül csak Nagylétának volt saját piaca, a Berettyóháton pedig Debrecskének, Berettyóújfalunak, Biharkeresztesnek és Berekböszörménynek. A többi településen nem volt saját piac, hanem mind eladni, mind venni a felsorolt, illetve a felsoroltakon kívül, a területen kívül eső nagy piachelyekre, az érmellékiek inkább Debrecenbe, a berettyóhátiak pedig Nagyváradra jártak piacolni. Kevésbé rendszeresen eljártak a diószegi, a székelyhídi (álmosdiak, kokadiak, nagylétaiak, vértesiek), a mihályfalvi (az újlétaiak, magamériak), a vámospércsi (az újlétaiak, a bagamériak, a kokadiak), a szeghalmi (a berettyószentmártoniak, mezőpeterdiek), a nagyszalontai (a biharkeresztesiek, ártándiak, bojtiak), a margitai (a nagykerekiek, kismarjaiak, pocsajiak) piacokra is. 2 9 A piacolás inkább kifelé irányuló volt, azaz a településekről árut vittek a piacra eladni, nem pedig vásárolni jártak oda. A századfordulón rendszeres piacolás is kialakult; a hajdúbagosiak, a sárándiak, a hosszúpályiak, a monostorpályiak hetente legalább egyszer, de sokan hetente kétszer is mentek a debreceni piacra. A berekböszörményiek, az ártándiak, a bedőiek, nagykerekiek, kismarjaiak, bojtiak, biharkeresztesiek, mezőpeterdiek, váncsodiak pedig a nagyváradi piacra jártak rendszeresen. A berettyószentmártoniak, szentpéterszegiek, gáborjániak Berettyóújfaluba, a tépeiek, sárándiak, konyáriak Derecskére jártak rendszeresen piacolni. A piacolók — szinte kizárólag asszonyok — általában élelmiszert vittek a piacokra: tejet, túrót, tejfölt, vajat, tojást, zöldbabot, zöldborsót, száraz babot és száraz borsót, lencsét, mézet, lekvárt, aszalványt, almát, szilvát, körtét, szőlőt, uborkát, zöldpaprikát, paradicsomot, kölest, lisztet, korpát, sós- és füstölt szalonnát, kukoricadarát és -lisztet, üveges paradicsomot, befőttet, baromfit: kirántani való csirkét, tyúkot, kacsát, libát, gyöngytyúkot, pulykát, kappant. A piacrahordásban sok volt a szezonszerű. A különféle árukat más és más adagolásban, különböző hordó eszközökkel és szállítási módon vitték a piacokra. Leggyakoribb volt a gyalog piacolás. Késő tavasszal, nyáron és az őszi esőzések beálltáig, amikor száraz volt a föld ,,torony iránt", a legrövidebb utat választva, dűlőkön, erdőkön át mentek. Általános volt, hogy nem egyedül, hanem kettesével-hármasával mentek: szomszédasszonyok, sógornők, testvérek. Nem sok árut vittek, csak annyit, amennyit haszonnal vihettek. Több áru és egyes áruk esetén, nehezebb portékával való piacolás alkalmával szekérrel, kocsival, mentek (krumplival, főző- és sütőtökkel, káposztával, dinnyével, terményekkel, nagyobb mennyiségű zsákolt búzával, rozzsal, árpával, liszttel, korpával stb.). Egy-egy szekérre többen betársultak. A piacolók csak ritkán fogadtak fuvarost, inkább az egyik piacoló szekerére, kocsijára kérezkedtek fel. Akár gyalog, akár szekéren 28 Vö.: Kresz M.: i. m. 29 Dankó Imre: Bagos mezőváros polgárainak életmódja az árucsere megvilágításában. In: Bagosi krónika. (Hajdúbagos, 1975. 92—96. — Dutka Akos: 1964. 30. 213
