Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Ruszoly József: Megtámadott képviselőválasztások Bihar vármegyében (1861—1913)

Ezen párt tehát csak bitorlója a politicai pártok által mindig igényelt tisztességes elnevezést. Senkit politicai meggyőződésében megsérteni nem akarunk, tiszteljük mindenki­nek politicai hitvallását, és kifejezetten beösmerjük, hogy ezen párttal együtt szavazók között vannak a függetlenségi pártnak átérzett meggyőződésből hívei, de ezen álta­lunk is becsült függetlenségi párt férfiak alig 5 %-át képezik azon szavazatoknak, me­lyek a legközelebbi választás alkalmából a függetlenségi jelöltre beadattak. Kivételével tehát a politicai meggyőződés csekély számú híveinek, az a párt, mely az Arany Lászlónak kézbesített mandátumot megtámadta, mely Lukács Gyula jelöltre szavazott, nem politicai párt, hanem határozottan téves és félrecsábított társadalmi irányú párt. A községi törvény megalkotása óta a hasznos társadalmi intézmények létesítése felett ezen párttal vívott küzdelmkben mindig az értelmiség győzött. Dé annál elkeseredettebb harczot folytat ezen párt a képviselő-választási küzdel­mekben azok ellen, kik vagyoni és polgári állásuknál, értelmiségöknél fogva a társa­dalom békéjének, nyugalmának megmentésére a törvény a tett hasznos szolgálatok és az ésszerűség adta befolyásukat azon párt káros törekvései ellen érvényesíteni polgári kötelességüknek ismerik. Az országgyűlési képviselők választásának törvény által megengedett közvetlen előzményei, — a gyűléskezdéseikben, értekezéseikben tervszerűleg elkövetett izgatás, bujtogatás, ámítás rendszerint elkeseredetté teszik a választási küzdelmet. Fentszóval és tömegesen hirdetett fenyegetéssel a megfélemlítés czélzatával gyár­tott és minden utakon kézbesített névtelen levelekkel, melyekben megöléssel, kiirtás­sal, agyonveréssel fenyegetik a másik párt embereit, oly mérvű tömeges terrorismust követtek el, hogy a velük egyet nem értő választók egy nagy része szabadválasztási jo­gát gyakorolni nem meri, mint ezt a legközelebbi választás is igazolta, a melyben 176 helybeli választó polgárt a leszavazástól elrémítettek, — ezen terrorizmus, mely­lyel a választók egy részét a leszavazástól visszatartják, rend szerint kétessé teszi a választási küzdelem eredményét. A legközelebb lezajlott választási küzdelem eredményét még kétesebbé tette azon körülmény, hogy járásunk volt főszolgabírája, a ki velünk együtt évtizedes harczot folytatott, ezen párt rendbontó törekvései ellen, a múlt tisztújításon és pedig éppen ezen Lukács-párt ténykedése folytán is főszolgabírói állásából kimaradt, — ezen okon szenvedett egyéni sérelmeit megbosszulandó, intéző vezérévé állott ezen Lukács-párt­nak. Ezen párttal folytatott választási küzdelem kártékony hatása, tehát nem hiú féle­lem, hanem szomorú valóság, — mert jó időre feldúlja a békés fejlődést, fenyegeti a közbiztonságot, — és legsötétebb árnyoldala, hogy a választások alkalmából mestersé­gesen felizgatott választási joggal sem bíró, — s önérdekeivel is ismeretlen tömeg sze­szélyétől teszi függővé a tisztességesebb elem biztonságát. Miután ezek szerint valóságos Isten csapásaként nehezedik családi, városi, magán­és nyilvános életünkre — a választások által felidézett harcz, ezen harcz végzetessé is válható esélyeinek választó-kerületünk nyugalmát, különösen a kedélyek jelen feliz­gatott állapotában ismételten kitenni a véleményünk szerint lehetőleg nagyobb veszély­lyel járna. Kelt Nagy-Szalontán, 1892. márczius hó 15-én. Kós Lajos, kovács. Mezei Imre, lakatos. Mogyorós Gergely, asztalos. Trajánovics Antal, asztalos. Szilvási János, szabó. K. Balogh Mihály, csizmadia. Veres Károly, ép. vállalkozó. Szathmáry Zsigmond, gőzm. felügyelő. Nagy Márton, főszolgabíró, Sántha István, ügyvéd. Hadházy Kálmán, ügyvéd. Ifj. Kajtor Imre, földész. Császár Sándor, földész. Kiskéry Andor, kereskedő. Dr. Balogh Elek, orvos. Sámsen Sámuel, keres­kedő. Bakos Ferencz, földész, Szűcs Sándor, földész, Fábián Ferencz, földész, Kovács István tanár. Szőke Lajos, földész. Szőke Mihály, földész. Darvasy István, földész. Tö­mő Mihály, városi esküdt, id. Fónyad István, földész. Ifj. Fónyad István, földész, id. Balogh László útbiztos. Dr. Becher Áron, orvos. Márton István, ü.gyvéd. Jámbor István, földész. Jámbor Ferencz földész. Szél Mihály, földész. Ladányi Mihály, földész. Szél István földmíves. Molnár Sándor, földész. Nagy József, városi esküdt. Csordás Sándor, kereskedő. Bajó Ferencz, törvénybíró. P. Balogh János, földész. Fábián Andor, földész. Fábián István földmíves. Cs. Szűcs József földmíves. Sütő Sándor, kőmíves. Ptacsnik József, tanár. Gere Ferencz, tanár. Ercsey Sándor, birtokos. Lovassy Ferencz, nagybir­tokos. Baranovics Ferencz birtokos. Vermes Mihály, birtokos. Vitkovszki Flóris, plé­bános. Bulyovszky Sándor, gazdatiszt. Mogyorós István, városi esküdt. Balogh Mihály, magánzó. Szikszay Lajos, ügyvéd. Balogh Antal, jegyző. Ryhliczki Hyronim, takarék­pénztári titkár, ifj. Kajtor Imre, könyvvezető. Bonczos Mihály, városi közgyám. Bor­192

Next

/
Oldalképek
Tartalom