Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Ruszoly József: Megtámadott képviselőválasztások Bihar vármegyében (1861—1913)
Kálmánt — írja —, mint a becsületes magyar politikának, testvériség eszméjének és a liberalizmusnak erős, törhetetlen harcosát". Adyra vall az is, hogy miért bírálja kollégáját, a szintén újságíró Szatmárit, aki ,,a helyett, hogy őszintén, okosan festené meg a helyzet képét, leplezetlen igazsággal mondaná meg a nép bajainak, nyomorúságainak igazi okait, a melyeknek megszüntetése bizony nem a kormányon múlik, e helyett birkának nézvén a tisztelt népet, el akarja velük hitetni, hogy menten megváltozik a világ rendje, menten nem lesz adó és szegénység, ha megbuktatják Örley Kálmánt". „ígéri az adó leszállítását, új tagosítást, szabad legelőt, szabad dohánytermelést, sőt Dicsésen még a szocialisták programjának megvalósítását is megígérte az Alföldről odatelepedett szocialistáknak [.. . ] Szomorú és sötét a margittai választásnak ez a része." 7 3 E két petíció mellett a magyarcsékei kerületből is érkezett kérvény. A tradicionálisan kormánypárti Szabadság szerint a magyarcsékei (és a belényesi) kerületben az ellenzéki kortesek adóeltörléssel, szabad pálinkafőzéssel és a földek és erdők arányos felosztásával „fanatizálták" a választókat, „a szerencsétlen oláh parasztnépet, melynek nyomorúságánál csak a butasága nagyobb". Remetén a feltüzelt választók nemcsak a képviselőjelöltet, de Markovics Károly belényesi szolgabírót is megsebesítették. 7/ 1 Maga Fassie Tódor, a kerületi korábbi kormánypárti képviselője volt, fő támogatói pedig a helyi előkelőségből kerültek ki; közöttük volt pl. Venter Jenő görögkatolikus lelkész is. Fassie a Deák-párti tradícióit vallva magáénak egy alkalommal azt hangsúlyozta, hogy „a magyar nemzeti állam nem a nemzetiségek megmagyarosítását, avagy leigázását jelenti, hanem csak azt, hogy annak szervezetében a magyar jelleg megnyilvánuljon". Hatósági segédlettel végülis a román szavazókra támaszkodva Fassie Tódor kormánypárti jelölt 949:331 arányban győzött Kovács Dénes hírlapíróval, a függetlenségi párt jelöltjével szemben. (A lényegen nem változtat, hogy a hírlapi tudósítás 954:613 szavazatarányról számolt be. 7 5) Bár az ellene benyújtott függetlenségi petíció egynapos késedelme miatt érdemi elbírálásra nem kerülhetvén, állításai is egyoldalúak lehetnek, érdemes néhány jellemző adatot róla is feljegyezni. így pl. azt, hogy a petíció szerint Szőlősy Ferenc főszolgabíró a választás előtt elfogatta a függetlenségi párt „vezér embereit"; Ercsey Zsigmond szolgabíró a papmezői körjegyzővel és csendőrörsvezetővel 30 szekéren 90 pirostollas, azaz kormánypárti román választót kísért be a választásra; a főszolgabíró illetéktelenül jelen volt a szavazóhelyiségben és Pap Vazul román pappal együtt fenyegette a függetlenségi pártra szavazni kívánókat; 27 hosszúligeti választó azért nem szavazhatott, mert személyazonosításukra kirendelt községi bírájuk egyszerűen eltűnt, a kormánypártra viszont távollévők és halottak is „leszavaztak". 7 6 A román többségű belényesi kerület a századfordulóig majdnem megszakítás nélkül a kormánypárt biztos pontja volt, mint a Szabadság írta „a leltári kerületek közé tartozott". „A jó öreg Véghső Gellért vagy tizenöt esztendőn keresztül [1865-ben, majd 1861-től 1892—96-ig] úgy jutott mandátumhoz, hogy a néhány ezer választóból bejött mutatóba néhány száz, elhangzott néhány szetreászka, a tárkányi magyarok eldalolták az ősi kortesnótát »Éljen Véghső főgellérünk!« és az öreg három évig megint nyugodtan szívhatta regalisztáit." A belényesi román ügyvéd után Beöthy Algernon, majd Gajári Ödön követke73 NN 1902. jún. 10. Esetleg Ady írhatta még A margittai választás c. cikket is (NN 1902. máj. 23.). 74 Sz 1901. októ. 1.; Nv 1901. szept. 24., októ. 1. 75 Nv 1901. okt. 3. 76 KL01—05/A. III. 2. 16. 179
