Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

A három forma, természetesen, tisztán ritkán fordul elő, hanem legtöbbször keveredve s különböző variációkban. Az is lehetséges, hogy az egyes formák korszakonként tipikussá válhatnak egy-egy területen. (A népvándorlás kora pl. kedvezett a nomadizmusnak, nálunk a török hódoltság utáni időkben felújult az alpwirtschaft szerű legeltetés, a mai vágatlanul hagyott kukoricatallók kedveznek a téli legeltetésnek stb.) A kutatást sokszor nehezíti, hogy a korábbi leírások nagyon sokszor csak külsődleges jegyeket figyeltek meg, holott bizonyos alapvető adatok hiányában az egész vándorpásztorkodás valahol a ködös romantikába vész. Korábban jellemző volt, hogy maguk a fogalmak is keveredtek. Nomadizmusról beszéltek ott, ahol csak egyszerűen a téli szállás és a nyári legelő közötti állatmozgásról volt szó. Sokan nem vették figyelembe, hogy az ún. nomadizáló állattartásban lényegében maguk az állattartó gazdák nem is vettek részt, hanem fogadott pásztorokkal őriztették nyájaikat, miközben ők maguk falukban, városokban földművelő gazdálkodást folytattak, polgári életformát éltek. De hasonlóan fontos tudnunk azt is, hogy a transzhumáló pásztor alapvető, fő életformája-e a pásztorkodás, vagy pedig a faluban élő, letelepedett földművelő családnak egy-egy tagja, vagy éppenséggel fogadott pásztor az, aki a vándorló nyájat kíséri. Éppen ezért a külső formai jegyek helyett ma a kérdést nekünk összetettebb formában kell szemlélnünk. Tudnunk kell, hogy mindenfajta legeltető állattartásnak legalább két pólusa van. Egyik maga a lakóhely. Az a telep, ahol az állatokat tartó család él, másik a legelő, hol az állatok táplálékukat - legalábbis az év egy bizonyos szakaszában - megszerzik. E két pólusnak a milyensége, belső szerkezete, a pólusoknak egymáshoz való viszonyulása és még több más tényező együttesen szabja meg az állattartás tartalmát. A két pólus mindenikében külön-külön is számtalan és lényegbevágó variációk létezhetnek s e variációk egymással is bonyolult összefüggéseket hozhatnak létre. Nézzük pl. a telephelyeket, ahol az állattartó család él, ahonnan a legelő falkák lényegében kirajzanak s ahova periódusonként visszatérnek. A telephely legtöbbször egybeesik a család lakóhelyével. Ez lehet mezőváros, falu vagy tanya. Az állattartó család főfoglalkozását tekintve lehet paraszt (földműves gazda), zsellér, polgár vagy akár mester, tisztviselő vagy éppen földesúr. Az ő megélhetése, léte szempontjából a legelőn tanyázó állatfalkának különböző súlya, jelentősége lehet. Az ő helyzetüket, pozíciójukat nem lehet tehát a legelőn tanyázó extenzív fajta szempontjából megítélni. Egy jól jövedelmező cívis gazdaságnak, földesúrnak a legelő falka lehet, hogy nem több egyszerű tőkebefektetésnél, míg egy földtelen szegényembernek egyetlen megélhetési forrása. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az extenzív állatokon kívül milyen más jellegű állattartás folyik a gazdaságban. Kismarjában pl. az elmúlt században a szarvasmarhák ridegen tartása csupán egy nevelőiskola volt, melyen szinte minden házkörüli állat életének egy szakaszában át kellett esni, hogy aztán később minél intenzívebben vehessék hasznát.

0 A debreceni, kecskeméti szilaj gulyákból is időnként igázásra, hizlalásra kifogtak állatokat. Nem mindegy, hogy a telephelyen milyen a tartott állatok fajonkénti aránya. Míg az erdélyi vlach pásztorok szinte egyetlen állatfajra specializálták magukat, addig a parasztgazdaságokban az egyes állatfajok különböző súlylyal vehetnek részt s ezek között az extenzíven tartott falkák több vagy kevesebb jelentőséggel bírtak. A gazdaság, melyből az extenzív falka kiszakad le6 Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában. DMÉ. 1969-70. 403422. 270