Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

RÉGÉSZÉT, ÓKORTUDOMÁNY - ARCHEOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - Balla Lajos: Dacia az utolsó Antoninusok idején (161-192)

feltehetőleg a későbbi nagy népmozgalmak előjátékának tekinthetők.

6 Feltehető továbbá, hogy a külső fenyegetéssel egy időben bizonyos nyugtalanság lett úrrá a tartományi lakosság körében is (ld. lentebb). Feltehető, hogy a nehézségek P. Furius Saturninus leg. Aug. pr. pr. provinciáé Dacia Superioris szolgálata idején (159-161 162) sem szűntek meg

,i

a Dacia térségében valószínűleg már Antoninus Pius uralkodása végén és az új császári éra kezdetén olyan események zajlottak le, amelyek előrevetették a későbbi nagy háborúk árnyékát. Nincs okunk azt hinni, hogy a római kormányzat a veszély bizonyos jelenségeit nem mérte fel időben. 162 körül a dunai hadseregek válogatott alakulatait és különítményeit a már korábban kialakult gyakorlat szerint Keletre vezényelték a 161-ben kirobbant parthus háborúba.' Dacia hadserege szintén adott csapatokat Lucius Verus hadjáratához.

8 Az elvezénylések erősen meggyengítették a határvédelmet, s a nehézségeket fokozta a háború elhúzódása. Amíg a dunai csapatok Kis-Ázsiában és Mezopotámiában harcoltak a dunai határok teljes hosszában, de elsősorban Pannónia Superior és Dacia előterében - Dacia északi határain - egy rendkívül súlyos háborúval fenyegető népmozgalom bontakozott ki a II. század első felében és közepén megkezdődött gót vándorlás hatására." SHA vita Marci 12, 13. Dum Parthicum bellum geritur, natum est Marcomannicum, quod diu eorum, qui aderant, arte suspensum est, ut íinito iam orientali hello Marcomannicum agi posset. 14. et cum tamis tempore populo insinuasset de hello, íratre post quinquennium reverso in senatu egit, ambos necessario dicens hello Cermanico impetatores. - Ha a fames azonos a SHA vita Marci 8, 4. alatt említet éhínséggel - ami valószínűnek látszik -, úgy nyilvánvaló, hogy Marcus már 161-ben vagy 161 162-ben számolt egy északi háború lehetőségével

1

0 (ld. fentebb). Dacia ellenségeit a kutatásban nem egyszer tanulmányozták, főként az auktorforrások közlései alapján.

1

1 Közülük a legveszélyesebbek a vandálok

12 voltak, valamint az általuk mozgásba hozott „szabad dákok" és kosztobókok (Costoboci)

1

3. Ezek a népek a tartomány északi határait veszélyeztették. A Piuskori népmozgalmakat általában a ,,szabad dákok" rovására írják. De rövidesen ellenségesen léptek fel a magyar földi szarmaták, a jazygok is, akiknek régi sérelmük volt, hogy Dacia megszervezése végképp megfosztotta őket testvérnépükkel, a roxolánokkal való kapcsolattól.

1

4 Daciára ezekben az években va6 Balla L., Arch. Ért. 92 (1965) 145-, Id., ACUD 1 (1965) 44-, Ld. még R. Syme, JRS 52 (1962) 92-. I. Molnár-]. Winkler, AMN 2 (1965) 269-. D. Protase-A. Zrínyi, AMN 4 (1967) 461-, Nincs kizárva azonban, hogy a 150-es években záródó dáciai éremkincsek később, a germán-szarmata háborúk idején kerültek földbe, v. ö. A. Mócsy, Pannónia, i. m. 555. 6a Itt és a következőkben ld. a tanulmány végén a „Prosopographiai függelék" adatait és irodalmát. 7 E. Ritterling, PWRE 12 (1925) 1296-. A. Birley., i. m. 165. 8 Balla L., DMÉ 1968, 128. 9 Ld. az 5. jegyzet irodalmát és L. Schmidt, Die Ostgermanen.

2 (Münchtn, 1969) 196-. 102. etc. Id., Westgermanen.

2 (München, 1970) 162-. 10 B. Angyal K., ACUD 7 (1971) 77-. 11 W. Zwikker, i. m. 14-24. V. Christescu, i. m. 72-. 12 V. ö. L. Schmidt, Die Ostgermanen.

2 10313 M. Macrea, Apulum VII, 1. (1968) 182-184. N. Gostar, Cercetári Istorice. (Iasi, 1970) 109-. 14 Balla L., ACUD 5 (1969) 111-. Id., DMÉ 1972, (Debrecen, 1974) 14936