Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Sándor Mihályné: Egy régi berettyóújfalusi ház történetéről

Sándor Mihályné Egy régi berettyóújfalusi ház történetéről Már nem áll ez a ház a Sárándi köz közepén, a mai Bercsényi utcában. Lebontották 1972 nyarán. Évszázadok viharát átélte: apró ablakszemével látta a vágtató kurucokat, a császári hadsereget s félte az uradalmi darabontokat, akik este megverték az ablakot, hogy gazdája „hajnalban legyík kézbelivel a Morgóban" - töltse a házzal bíró zsellérek tizennyolc napban meghatározott „kézi szolgálatát", amint azt „Berettyóújfalu nevű mezővárosnak 1772. évi Urbáriuma" igazolja. A ház utolsó gazdája, Balog Lajos cipészmester büszkén emlegette és adta át azt az apáról fiúra hagyományozott kengyelt, amellyel hajdúőse Rákóczi Ferencet szolgálta. Hiába küzdöttek a földesúri hatalom ellen az újfalusiak, hajdúszabadságukat nem tudták visszaszerezni, de hittek benne. A helybeli református egyház 1824. évi jegyzőkönyvében egy március 25-én kelt végrendelet ,,a herceg ellen folytatott per befejeztével visszakapott földről" is rendelkezik. Az Országos Levéltárban (P. 18. Rep. 53. R. sz. 343.) található egy 1711. X. 19-én kelt levél, melyben gr. Csáky Imre közli Eszterházyval, hogy ,,a berettyóújfalusiak a maguk emberségéből a dézsmát adni nem akarják s katonai segítséget kér a behajtáshoz, mert a hajdúk fegyverrel támadnak a dézsmaszedőkre." A „város" lakói, a Sárrét többi községéhez hasonlóan földközösségben éltek. A mocsarakból kiemelkedő földekből szabadon foglaltak és időnként újraosztották a szántó területeket. A legelőt közösen, osztatlanul birtokolták. A „kertségekben" (Szillér-kert, Sárostókert, Gacsakert stb.) szőllőt és más gyümölcsöt termesztettek. A borból való „hegy-vám" fizetése érdekében ,,a jobbágyok szőllőinek száma lajstromba vétetett és amennyi hegyvám a Pozsonyi merték szerint azoktól járand feljegyeztetett". Ilyen gazdasági körülmények között építette Sz. Balog András, egy a 310 házzal bíró zsellér közül, (aki az uraságnak 18 nap „esztendőbeli kézi szolgálatot" teljesített, 1 forint árendát és a borból, miután a termés „megakoltatott", kilencedet fizetett), a szóban forgó házat, az ezerhétszázas évek végén . . . Amikor 25 évvel ezelőtt ismerkedtem Berettyóújfaluval, a község főutcáján kívüli területen (a főutca városias jellegű, zárt házsoros, polgáriasult jómódú lakosokkal) - legáltalánosabb háztípus az ún. kanfaros, nádtetős ház volt. Ezek között felhívta a figyelmemet külső formájával, fakéményével a Bercsényi utcai öreg ház. Megismerkedtem lakójával Balog Lajossal és a házzal: szerkezetével, belső térelosztásával és berendezésével, melyek sok ősi vonást őriztek meg. Többszöri látogatás során mind többet és többet tudtam meg a házra vonatkozóan a hagyományőrző Balog Lajostól. Felhívtam az építményre néhány néprajzos szakember, valamint a helyi, járási és a megyei tanács igyelmét, akiknek segítségével sikerült e pusztuló, már-már féloldalára rogygyant népi emléket a legfontosabb külső és belső tatarozással egy évtizedre 277