T. Szőnyi Eszter: Arrabona topográfiája - Tanulmányok 1. (Győr, 1992)
3. A RÓMAI TELEPÜLÉS - Temetők
A leletanyag és az érmek tanúsága alapján a temetőbe az I. század közepétől a II. századi intenzív használaton át a század közepéig temetkeztek folyamatosan. A falazott és kőlapokból összeállított sírok valamint a 16. sír mellékletei arra utalnak, hogy - ha szórványosan is - használták a temetőt a III. században is. A déli - Savaria felé vezető - útvonalon a tábortól nagyobb távolságra az u.n. Kálvária temetőt ismerjük. A homokgödrihez hasonlóan leletei földmunkák alkalmával - a GySEV pályaudvar és a környező üzemek építésénél - kerültek elő. Az összefüggő temetőterület mintegy 160x120 m, a mai Kálvária u. déli részén, az egykori GySEV állomás, a katonai kórház, a Kálvária templom ill. a vasútvonal által közrezárt területen. A sírok előkerülésekor térkép nem készült, számukat, ritus szerinti megoszlásukat nem ismerjük, annyi valószínűnek látszik, hogy a D-i és a K-i részen zömében hamvasztásos, az É-in ós a Ny-in pedig csontvázas ritusu sírok kerültek elő nagyobb számban (75). A korabeli jelentés szerint (76) úgy tűnik, hogy a hamvasztásos sírok nagyobb része szórthamvas volt. Ezeket a halottakat a már megásott sírgödör fölötti máglyán égethették el, ez a magyarázata, hogy a sírgödrök átégtek /t.i. a bezuhanó tüzes máglyamaradványoktól, csontoktól/ és a hamvak között gyakran fordulnak elő faszénmaradványok is. Egyes sírmellékletek átégett állapotából arra következtethetünk, hogy a halottakat felöltöztetve, felékszerezve helyezték máglyára. A szórthamvas sírokban a hamvakat gyakran lefedték, egyes esetekben felfordított edénnyel, a többiben téglával, malomkővel, kőlappal. Az urnás sírok kisebb számban kerültek elő, köztük az agyagurna, vagy urna céljáraszolgáló egyéb agyagedény az általános, egyetlen kőurnába helyezett gömbtestű üvegurnáról van tudomásunk. Ez utóbbit kő fedél, az előbbieket edényfenék-töredék borította. Az urnába temetett halottakat nem a sír közelében égették - urnás síroknál égésnyomok nem fordultak elő hanem közös ustrinumon. 34