Almási Tibor: A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat 1919-1944 (Győr, 1999)
7. A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat a művésznevelés és közízlésformálás érdekében kifejtett tevékenysége
sulat 1931. évi tevékenységét értékelő főtitkári jelentésben dr. Kató Sándor szükségét érzi annak, hogy kijelentse: "Társulatunk az alapszabályok 2. pontjában kitűzött célja értelmében a művészet minden irányát egyformán támogatta a múltban /!/ és fogja támogatni a jövőben is. Nem kötelezte és kötelezi el magát egyetlen művészeti irányzatnak sem, legyen az akár konzervatív, akár a modernizmusok útján haladó". 9 0 A kulturális egyesületek és általában a képzőművészet egészének fejlődését visszafogó, évről-évre konzerválódó, sőt szaporodó gondok a század harmincas éveiben sűrűsödnek össze olyan mértékűvé, ami már a művésztársadalom egzisztenciális létét, fennmaradását teszi kérdésessé. Ilyen kritikus helyzetben, az állam kulturális vezetése szükségét érzi annak, hogy határozott lépések megtételével gátat szabjon a további hanyatlásnak. A fővárosra és a vidéki városokra egyaránt kiterjedő adminisztratív jellegű intézkedések két, egymással szorosan összefüggő irányba próbálnak hatni: az országot elözönlő giccsáradat visszaszorítása és a közízlésnevelés módszereinek hatékonyabbá tétele színvonalas, valódi művészeti értékeket felvonultató kiállítások rendezésével. E célok elérésére felállítják az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsot, amely a magyar királyi belügyminiszter 98847/1936. sz. közrendelete értelmében, tulajdonképpen felügyeletet gyakorol az országban rendezett tárlatokon, de ugyanakkor felelősséggel tartozik ezek művészeti nívójáért is' 9 1 A belügyminiszter rendelete szigorúan intézkedik a műkereskedők által szervezett kiállításokról, amelyeknek engedélyezése - a fentebbi feltételek mellett - úgyszintén a Tanács hatáskörébe tartozik. Az Országos Irodalmi Tanács propagandahadjáratát, amely a zugkereskedők, hamisítvány- és giccsfestők ellen emeli fel a hangját, a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat is felkarolja. Ennek eredményeként a helyi sajtóban több, e jelenségek veszélyére és közízlésromboló hatására figyelmeztető írás jelenik meg. Ezek egyikében, amely a: "Veszélyben a magyar képzőművészet" címet és: "Meg kell menteni a művészetet a zugkereskedelem ellen" alcímet viseli, Tihanyi János Lajos budapesti festőművész a következőket írja: "A zugfestők és zugműkereskedők garázdálkodása nemcsak elvonja a vásárló közönséget a tényleges művészektől, hanem a művészet fogalmát a tömegtermelő mesterlegények alantas színvonalára süllyeszti. Nincsenek olyan törvények, amelyek féken tartanák a művészet területére betolakodó kártevők hadseregét. A képkereskedők, ügynökök, zugfestők korlátlan szabadságot élveznek, művészi alkotás gyanánt adhatnak el akármilyen értékben mázolmányt, senki őket kérdőre nem vonhatja" 9 2 A nagyközönség felvilágosításának, széleskörű tájékoztatásának ugyanebbe a folyamatába illeszkedik Tihanyi János Lajos: "Képzőművészetünk sorsdöntő problémái" című írása, valamint a: "Művész és közönség" című 54
