Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)
A gyűjtemény
cseppformák. Ezért alakult ki a technika sugallatára a képek hátterén a keményebb raszterháló" 6 0 /Alugrafika, Sárga alugrafika, Kompozíció murális feladathoz/. Deim Pál festészetében, szobrászatában, grafikájában központi helyet foglal el az idők folyamán az alakok, figurák fokozatos egyszerűsítéséből, tömörítéséből kialakított bábu, amely "különböző helyzetekben, más-más raszterrendszerben" 6 1 megjelenve, olyan tárgyiasult művészeti archetípussá nemesedett, aminek közvetítésével az alkotó mindent ki tud fejezni, amit gondol, amit érez a világról, világból. A Kőmíves Kelemenné című kisméretű kompozícióján például szabályos, geometrikus hatású téglafalba vízszintesen "beépítve" jelenik meg a balladai hősnő, akinek tragikus sorsát Deimnek éppen bábu-alakjával sikerült korszerű formában drámai erejűvé sűrítenie. A 70-es, 80-as évek elejének művészete tekintetében Patkó Imre kollekciója jól tükrözi azt a sokrétűséget, amely e korszak sajátja volt. A magyar képzőművészetben tovább élt az új alapokra helyezett realizmus, illetve az ebből kinőtt dekoratív művészet /Domanovszky Endre, Hincz Gyulai, a Szentendre kisugárzásának nyomait hordozó szürrealizmus /Illés Árpád/, az expresszionizmus irányzatai, válfajai /Hartha László, Kokas Ignác, Barta Mária, Váli Dezső, Kováts Albert/, a neoprimitivizmus /Berki Viola/, a népi hagyományokból merítő folklorizmus /Schéner Mihály, Halmy Miklós/, de ugyanez az időszak volt az is, amikor ismét a szélesebb nyilvánosság elé kerülhettek olyan kivételesen egyedi teljesítmények, mint amilyen Tóth Menyhérté, Vaszkó Erzsébeté és Ország Lilié voltak. Vaszkó Erzsébet: Síró asszony, 1937