Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)
A gyűjtemény
Dcim Pál: Kőmíves Kelemenné I. 56 Míg a hódmezővásárhelyi alkotóműhelyben Szalay Ferenc, Németh József és a velük gyakran közös kiállításokra is vállalkozó Kurucz D. István munkássága nyomán életre kapott, ismét lendületet nyert a két világháború között fénykorát élő, a népi élet sokszínűségében, változatosságában gyökerező alföldi festészet, addig a főváros közelében lévő Szentendrén állandó mentsvárat talált egy lelkes ifjakból álló művészcsoport - Deim Pál, Farkas Adám, Klimó Károly, Gy. Molnár István, Kósza Sipos László, - amely a nagy elődök Korniss, Vajda, Barcsay, Bálint - szellemi örökségét tekintette követendő példának. Deim Pál, mint tősgyökeres szentendrei, beleszületett abba a kulturális, táji, architekturális közegbe, mely oly sok alkotó számára jelentett életreszóló élményt, útravalót. Nem csoda tehát, hogy főiskolai, majd kezdő művész éveiben maga is ebből a miliőből nyert ihletet, témákat. A viszonylag korai, 1966-os pasztellszínekben tartott Kék tükör temperáján már ott találhatjuk a jellegzetes szentendrei ablakokat, amelyek aztán egy egész képciklus /Mások az ablakaink/ fő motívumává lépnek elő IAblakok/. A 60-as évek végén Deim Pál művészetében gyökeres változás következett be. Ennek egyik oka volt megismerkedése az alumíniummal, mint új grafikai alapanyaggal. 5 9 A következmény: "az alugrafika-sorozaton szerepelt először a gesztusszerűen vonalkázott háttérnek az iparibb változata. Ennek a megoldásnak két fokozata is van. A rendszer felnagyítása és keményítése főleg mint technikai probléma foglalkoztatott. A grafikai technikával nem lehet lazúrokat produkálni, így keményednek egyre jobban a vonalkák, a