Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)

A gyűjtemény

Kondor Béla erkölcsi példája döntő befolyást gyakorolt azokra a fiatalokra, akik a 60-as évek második felében látták eljöttnek az időt arra, hogy a még mindig érvényesülő tiltások dacára, megkezdjék leépíteni azokat a képzőművészet köré mesterségesen emelt gátakat, korlátokat, amelyek minden újító szándék elől elzárták az érvényesülés lehetőségét. Az IPARTERV-generáció megjelenésével ismét létjogosultságot nyert a magyar művészetben az eu­rópai szinkronhatás, ami egyet jelentett azzal, hogy külföldi kisugárzás hatására ugyan, de hazai talajból táplálkozva felütötték fejüket az újabsztrakt, a pop, az informel, a hard edge kísérletek Magyarországon. Az IPARTERV-eseket - Bak Imre, Molnár Sán­dor, Nádler István, Keserű Ilona és a később hozzájuk csatlakozó Attalai Gábor, Fcijó János - a Patkó gyűjte­ményben néhány jellegzetes síkgeometrikus és absztrakt sokszoro­sított nyomat képviseli, amelyek még az IPARTERV kiállításokat megelőzve, a Műszaki Egyetem Vásárhelyi Pál Kollégiuma - Rimmel Oszkár szerkesztette - újságjának, a Fórum Kollégiumi Lapok-nak mappa-szerű kiadásában láttak napvilágot, Fórum Kollégiumi Lapok szobadekorációs melléklete összefoglaló címmel. Patkó Imre affinitását és biztos értékítéletét a kortárs művészeti kísérletek terén is jól bizonyította az a tény, hogy formálódó kollek­ciójába éppen azoktól a fiataloktól vásárolt jelentősebb műveket, akik a csoport meghatározó jelentőségű egyéniségeivé váltak. Lakner László Bernáth Aurélnál végezte tanulmányait a buda­pesti Képzőművészeti Főiskolán, majd néhány évig Csernus Tibor ­aki a gyűjteményben egy 1962-es Rabindranath Tagore verséhez készült illusztrációval /Vízi táj/ van jelen - tárgyias, a naturalizmus asszociációs lehetőségeit kiaknázó festészetének hatása alatt alko­tott. Ebből az időszakból származik Valaki elment című kisméretű olajképe, amelyen már szembeszökik Lakner határozott szem- 49 1 ÍQ U| m v ^^ ||| gj Bak Imre: Tükröződés, 1976

Next

/
Oldalképek
Tartalom