Almási Tibor: Egy ember, egy gyűjtemény (Győr, 1998)

A gyűjtemény

Mint ahogy az Európai Iskola tagjainak Vajda Lajos, Korniss Dezső és Arnos Imre jelentette a követendő, eligazító példát, úgy ez a művésznemzedék is talált magának egy olyan messianisztikus alkotóegyéniséget, akinek erkölcsi tartása és művészi-szakmai elhivatottsága alkalmassá tette arra, hogy éppen a kritikus, átmeneti időszakban a fiatalok eszményképévé válhasson. Kondor Béla "a hamvakból kiemelkedő főnixmadár elevenségével lépett a színre, mint aki észre sem vette a művészetet betiltó hatalom tartalmat és stílust egyaránt kíméletlen szigorúsággal meghatározó korlátait".

5

0 Sokszor leírták már, hogy Kondor még főiskolás korában zseniként, iskolateremtő mesterként robbant a magyar képzőművészetbe. Miért, hogyan? Erre a művész paradox választ ad: "Remélem nem vagyok modern."

5

1 Hogy e meghökkentő, sokkoló kijelentés mennyi igazságot tartalmaz, arra bizonyság Kondor Béla egész művészeti hagyatéka. Újat teremtő szándékában ő nem a kortárs divat-irányulások, hanem az elmúlt korok és nagy elődök /Dürer, Rembrandt, Bosch/ példájában kereste s találta meg eszményét. A reneszánsz felemlegetése Kondorral összefüggésben nem a véletlen műve. Az alkotó maga is reneszánsz típusú művész volt, aki a festészet, grafika mellett v erseket írt, zenét komponált, adott elő, fotózott és Leonardo módjára repülő eszközöket, bonyolult, különös konstrukciókat szerkesztett fogyhatatlan türelemmel. A reneszánsz alkotókhoz hasonlóan, művészete középpontjába Kondor Béla is az embert, ennek sorsformáló, példamutató etikai magatartását helyezte. Festményein, grafikáin a jó állandó elkeseredett párharcot vív a démoni rosszal /Párharc, küzdelem, Valaki önarcképe/. Látomásszerű, a mitológia és a keresztény szimbolika képi nyelvére átültetett alkotásainak ikonjellegű alakjai, mindig aktuális töltettel ugyan, de a közel- s távolabbi múlt homályába vetítik az örök etikai kérdéseket, méghozzá olyan felhanggal és felelősség-