G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Valter Ilona: Falusi és mezővárosi iskolák a középkorban

VALTER ILONA agrárjellegű, falusias helységig. Békefi Rémig, a középkori iskolaügy avatott kutatója az 1540-ig terjedő időben összesen 275 városi, mezővárosi és falusi iskoláról talált írásos feljegyzést.

9 Biztos, hogy nem ennyi iskola volt a jelzett időhatárok között Magyarországon, hanem a 275-nek a többszöröse, csak nem maradt róluk feljegyzés. A véletlenszerűen felbukkanó adatok száma az egész ország területére vonatkozóan 1440—1520 között a legmagasabb — nyilván azért is, mert az írásos ügyintézés a különféle hivatalokban a korábbi időszakhoz képest megnőtt, és így az iskolákkal kapcsolatos adatok száma is növekedett. Az összegyűjtött adatok azt jelzik, hogy az ország egész területét behálózták az iskolák. Az ország legkülönbözőbb részeiben fekvő falvakból és mezővárosokból kerültek elő adatok, és azt is mutatják ezek, hogy nemcsak a nagyobb településeken működtek iskolák, henem sok egészen kis falu és jelentéktelennek tűnő mezőváros iskolájáról, tanítójáról maradtak fenn adatok.

1

0 A városi, mezővárosi plébániai iskolák a falusiaknál jobb szervezettséggel, kialakultabb tananyagbeosztással, biztosabb anyagi létalappal működtek. Korábban ezekben is maga a plébános oktatott, de rövidesen — ahogy a tanulók száma sokasodott — már önálló, főhivatású vezetőt, iskolarektort kapott a városi iskola. Az iskolák jogi helyzete a városi plébános választás jogának függvénye volt, a kegyúri jog érvényesítésének alapján. A szabad királyi városban a király kegyúri jogát átruházta a városra, és így a városi magisztrátus választotta a plébánost, akit bemutattak a püspöknek, aki a választott plébánost megerősítette. Az iskolarektor kiválasztása és alkalmazása a városi tanács és a plébános egyetértésével történt, a plébános hozzájárulásával kezdhette meg a tanítást. A mezővárosokban még a földesúr megerősítő jogát is figyelembe kellett venni. A szakmai-pedagógiai felügyeletet a plébános gyakorolta. A városi, mezővárosi plébániával kapcsolatos intézményekről a városi tanács volt köteles gondoskodni. A városi tanács pénztárából fedezték az iskolaépületre fordított kiadásokat, a városi pénztár folyósította az iskolarektor fizetését is a káplánok és egyházfiak járandóságával együtt." Számos olyan egyezséget ismerünk, amelyekben a plébános és a városi tanács részéről rögzítették az iskola és iskolamester körüli kötelezettségeket. Az egyik ilyen probléma volt az iskolarektor élelmezése. Étkezéséről hagyományos módon az egyháznak kellett gondoskodni, ez az iskolarektor járandóságának egy részét alkotta. így például 1435-ben Kis-Szeben város bírája és esküdtei a város plébánosával kötött egyezségben a város iskolamesterének jövedelmet biztosítottak, a plébános pedig megígérte, hogy az iskolamestert jószántából, de nem kötelességből a maga asztalánál élelmezi.

1-' A 15. század folyamán a plébánosok igyekeztek ezen kötelezettség alól kibújni. A Kis-Szebeni plébános sem jogszerű kötelességből fogadja asztalához az iskolamestert 1435-ben, hanem csak "jószántából". Békefi szerint az iskolamester a következő nevek alatt fordul elő a forrásokban: Schulmeister, Rector scole, Magister scole, Rector scolarium, Ludimagister, Regens, Rector ludi litterarii, Ludi litterarii moderator, Ludi moderator, Moderator Schole, Ludi litterarii gubernátor, Litterarii studii director, scolasticus.

vEzen kívül előfordul még a scolaris név is. Scolaris néven a középkorban általában tanulót értettek, akármilyen iskolába járt is az illető. Ha a scolaris papi ember — de nem egyetemi hallgató — akkor ez clericust, azaz kispapot jelent. Több olyan oklevelet ismerünk, amelyben a scolaris iskolamestert jelent.

14 1473-ban Cinkotán említik Mathias litteratust, mint „schloraris ... Andrea presbiteri" — azaz András plébános mellett egy deák a tanító.

1

5 Még világosabb a helyzet a következő okleveles adatok alapján. 1456ban a tasnádi vikárius előtt Lőrinc dobrai plébános és „Thomas litteratus scolasticus suus" perli Szántai Bekecs Lászlót, mert az kirabolta őket, feltörte a pincéket és az ajtókat és megverte Tamás deák scolasticust/' (Tasnád Közép-Szolnok megyei mezőváros, Dobra Szatmár megyei falu volt.) 1460-ban „idoneus Ladislaus scolaris", aki most Margitafalván lakik, a tasnádi vikárius előtt pereskedik Szántai Bekecs László özvegyével

1

7 (Margitafalu Bihari megyei falu). 1468-ban a tasnádi vikárius előtt: felperesek a tisztelendő Mihály tasnádi plébános és a nemes „Ladisalus scolaris filius condam Ladislai de Rapolth"; alperesek a Szántai Bekecsek, ugyanis Dombay Mihály özvegye, a néhai Magit asszony végrendelkezett és a tasnádi egyházra és „Ladislai scolastico de Rapolthra" hagyott javakat.

1

8 Ez utóbbi oklevélből nyilvánvaló, hogy a scolaris és a scolasticus ugyanazt jelenti, azaz tanítót. Mint láttuk, gyakran használják az iskolamester titulusának a litteratus kifejezést. A középkor második felében, amikor a város, mezővárosi iskolákat sűrűbben keresték felvilágiak, a pap (clericus) és az írástudó (litteratus) fogalma többé már nem fedi egymást. Az Anjou kortól kezdve gyakran előforduló "litterátusok" (diákok) java része már világi urak udvarában és váraiban, a hiteles helyi káptalanok és konventek, a vármegyék és városok szolgálatában mint íródeákokkal, jegyzőkkel, gazdatisztekkel, más közéleti funkciók betöltőivel találkozunk.

1

9 A litteratus fogalom egyik legvilágosabb meghatározását Gerézdi Rabánnál olvashatjuk: "hogy valakit deáknak nevezzenek, annak "középfokú" iskolát kellett végzenie s birtokában kellett lennie legalább a triviumnak s bizonyos fokig a quadriviumnak, s ehhez járult még valamelyes hiteles helyi vagy másutt megszerzett praxis, amely magával hozta a magyar 62