G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - TomkaPéter: Az előzmények

Tomka Péter Az előzmények z alól az általá­nos szabály alól, amely szerint a szervezett tár­sadalom életé­hez elengedhetetlenül szük­séges alapvető készségek és ismeretek elsajátítása (vonat­kozzanak ezek a javak meg­termelésére, az emberek kö­zötti viszonyok szabályaira vagy a világ egészéről al­kotott képre) a honfoglaló magyarok sem vonhatták ki magu-kat. Nagyon kevés közvetett (még kevesebb közvetlen) adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megrajzolhassuk, milyen ismereteket, milyen úton sajátítottak el a 10. századi magyarok. Ezért a legtöbb esetben — mivel a megmaradt morzsákból csak túl általános képet nyerünk — kénytelenek vagyunk a hiányokat analógiák illetve feltételezések segítségé­vel kipótolni. A rendelkezésünkre álló nyomok persze koránt­sem megvetendőek. A honfoglaló magyarság bonyo­lult hierarchiájú, jól szervezett társadalom képét mu­tatja, akár az írott forrásokat, akár a gyarapodó régé­szeti emlékeket vesszük szemügyre. A fejedelem — vezérek — nemzetségfők, azaz a vezető réteg, a har­cos középréteg és a köznép társadalmi piramisa, a hadi események, a földművelésről és állattenyésztés­ről egyaránt tanúskodó települések, a vasverő ková­csok, fatörzseket összerovó ácsok, a fazekasok, szíj­gyártó és nyergesmesterek, a fegyverek és szerszá­mok előállítói, a ruházatot, csont- és fatárgyakat, ék­szereket készítők és díszítők, a kereskedők léte olyan felhalmozott ismeretanyagot tételeznek fel, amelynek gyökerei távoli területekig nyúlnak vissza. Az isme­retek tárolásának, továbbadásának illetve elsajátításá­nak különböző szintjeit kell feltételeznünk. Az alap — mint mindenütt a világon — a ma­gyaroknál is a szerepjáték lehetett. A gyermekek a mindennapi életben, a család vagy a nagyobb közös­ség keretében leshették el azokat az alapvető ismere­teket, amelyekre állandóan szükségük lehetett. A szó szoros értelmében vett játékszert honfoglaláskori gyermeksírokból nem ismerünk, a viselet és az ese­tenként mellékelt eszközök a felnőttek életének utánzásáról tanúskodnak. Valószínű, hogy a lovaglást például — ahogy a füves puszták népeinél mindmáig — igen korán gyakorolni kezdték, lehet, hogy szelíd birkán tanulva az első fogásokat, de már ismerkedve az első saját hátassal (amelyről gyermek mellé teme­tett kétéves csikó tanúskodik, igaz, a honfoglalást megelőző késői avar korból). A harci játékok a lét­fenntartó technikák elsajátí­tását segítették, a testi erő fej­lesztését rituális vonásokat sem mellőző versenyjátékok mozdíthatták elő. Ahhoz, hogy a magyarok nyilai a köz­mondássá vált félelmetes ha­tást kifejthessék, az íj- és nyíl­készítésben szerzett tudás to­vábbadása mellett a gyerek­kortól rögződő tapasztalatnak igen nagy szerepe le­hetett. A régészeti leletek egyértelműen tanúskodnak a mesterségek széles skálájának magas szintű ismereté­ről, egyben az ismeretek generációról generációra való továbbadásáról. Sőt még többről is: a tradicio­nális díszítőművészet legszebb darabjai ábrázolásaik segítségével bepillantást engednek a tudás és kom­munikáció további rétegeibe is. A honfoglaláskori díszítőművészet eredete és jelentéstartalma nincs ugyan minden részletében tisztázva, a tarsolyleme­zek, díszkorongok, veretek növényi motívumai mögött a kutatás mégis szinte egységesen az életfa ábrázolását véli felismerni. A bezdédi tarsolylemez különlegessége, hogy közepén, az „életfa" ölelésé­ben kereszt látható, mesebeli állatpár társaságában (egyikük nem más, mint az iráni mitológia páva­sárkánya, a Senmurv). A népmesék tetejetlen fája, ami összeköti a gonosz alsó világot, a földi életet és a többrétegű felső régiókat, a nap, a hold és a csil­lagok lakóhelyét, széles körben ismert ősi eurázsiai örökség — mindenesetre jól illik a sámánisztikus világképbe. Még konkrétabb lehet a rakamazi korong mindkét karmában zsákmányt tartó ragadozómadará­nak jelentése: a csodálatos égi madárról azonnal Emese álmának turulmadara jut eszünkbe. A művé­szet tehát a világkép megjelenítésével, mondai rész­letekre való utalással segíti a hagyomány tovább­adását. Honfoglalás kori mondáinknak, hőséneke­inknek, siratóinknak, a gazdag mesevilágnak (amely­nek célja a példával való tanítás volt) csak apró töre­dékei maradtak ránk. Ezek a gens közös származás­tudatát (csodaszarvas-monda), a fejedelmi ház égi eredetének elképzeléssét (turul-monda), a honszer­zés jogi aktusát (fehérló-monda), majd a kalandozá­sok hőseinek példáját (Kürt-vagy Lélmonda, Botond mondája, Csaba-monda, gyászmagyarok mondája) jelenítették meg a regösök, révületbe esett táltosok rímes-ritmusos éneke vagy a köznép meséi segít­ségével. A művészi ábrázolások és mondák motívumai szorosan kapcsolódnak a világ egészéről alkotott 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom