G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - TomkaPéter: Az előzmények

Tomka Péter Az előzmények z alól az általános szabály alól, amely szerint a szervezett társadalom életéhez elengedhetetlenül szükséges alapvető készségek és ismeretek elsajátítása (vonatkozzanak ezek a javak megtermelésére, az emberek közötti viszonyok szabályaira vagy a világ egészéről alkotott képre) a honfoglaló magyarok sem vonhatták ki magu-kat. Nagyon kevés közvetett (még kevesebb közvetlen) adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megrajzolhassuk, milyen ismereteket, milyen úton sajátítottak el a 10. századi magyarok. Ezért a legtöbb esetben — mivel a megmaradt morzsákból csak túl általános képet nyerünk — kénytelenek vagyunk a hiányokat analógiák illetve feltételezések segítségével kipótolni. A rendelkezésünkre álló nyomok persze korántsem megvetendőek. A honfoglaló magyarság bonyolult hierarchiájú, jól szervezett társadalom képét mutatja, akár az írott forrásokat, akár a gyarapodó régészeti emlékeket vesszük szemügyre. A fejedelem — vezérek — nemzetségfők, azaz a vezető réteg, a harcos középréteg és a köznép társadalmi piramisa, a hadi események, a földművelésről és állattenyésztésről egyaránt tanúskodó települések, a vasverő kovácsok, fatörzseket összerovó ácsok, a fazekasok, szíjgyártó és nyergesmesterek, a fegyverek és szerszámok előállítói, a ruházatot, csont- és fatárgyakat, ékszereket készítők és díszítők, a kereskedők léte olyan felhalmozott ismeretanyagot tételeznek fel, amelynek gyökerei távoli területekig nyúlnak vissza. Az ismeretek tárolásának, továbbadásának illetve elsajátításának különböző szintjeit kell feltételeznünk. Az alap — mint mindenütt a világon — a magyaroknál is a szerepjáték lehetett. A gyermekek a mindennapi életben, a család vagy a nagyobb közösség keretében leshették el azokat az alapvető ismereteket, amelyekre állandóan szükségük lehetett. A szó szoros értelmében vett játékszert honfoglaláskori gyermeksírokból nem ismerünk, a viselet és az esetenként mellékelt eszközök a felnőttek életének utánzásáról tanúskodnak. Valószínű, hogy a lovaglást például — ahogy a füves puszták népeinél mindmáig — igen korán gyakorolni kezdték, lehet, hogy szelíd birkán tanulva az első fogásokat, de már ismerkedve az első saját hátassal (amelyről gyermek mellé temetett kétéves csikó tanúskodik, igaz, a honfoglalást megelőző késői avar korból). A harci játékok a létfenntartó technikák elsajátítását segítették, a testi erő fejlesztését rituális vonásokat sem mellőző versenyjátékok mozdíthatták elő. Ahhoz, hogy a magyarok nyilai a közmondássá vált félelmetes hatást kifejthessék, az íj- és nyílkészítésben szerzett tudás továbbadása mellett a gyerekkortól rögződő tapasztalatnak igen nagy szerepe lehetett. A régészeti leletek egyértelműen tanúskodnak a mesterségek széles skálájának magas szintű ismeretéről, egyben az ismeretek generációról generációra való továbbadásáról. Sőt még többről is: a tradicionális díszítőművészet legszebb darabjai ábrázolásaik segítségével bepillantást engednek a tudás és kommunikáció további rétegeibe is. A honfoglaláskori díszítőművészet eredete és jelentéstartalma nincs ugyan minden részletében tisztázva, a tarsolylemezek, díszkorongok, veretek növényi motívumai mögött a kutatás mégis szinte egységesen az életfa ábrázolását véli felismerni. A bezdédi tarsolylemez különlegessége, hogy közepén, az „életfa" ölelésében kereszt látható, mesebeli állatpár társaságában (egyikük nem más, mint az iráni mitológia pávasárkánya, a Senmurv). A népmesék tetejetlen fája, ami összeköti a gonosz alsó világot, a földi életet és a többrétegű felső régiókat, a nap, a hold és a csillagok lakóhelyét, széles körben ismert ősi eurázsiai örökség — mindenesetre jól illik a sámánisztikus világképbe. Még konkrétabb lehet a rakamazi korong mindkét karmában zsákmányt tartó ragadozómadarának jelentése: a csodálatos égi madárról azonnal Emese álmának turulmadara jut eszünkbe. A művészet tehát a világkép megjelenítésével, mondai részletekre való utalással segíti a hagyomány továbbadását. Honfoglalás kori mondáinknak, hősénekeinknek, siratóinknak, a gazdag mesevilágnak (amelynek célja a példával való tanítás volt) csak apró töredékei maradtak ránk. Ezek a gens közös származástudatát (csodaszarvas-monda), a fejedelmi ház égi eredetének elképzeléssét (turul-monda), a honszerzés jogi aktusát (fehérló-monda), majd a kalandozások hőseinek példáját (Kürt-vagy Lélmonda, Botond mondája, Csaba-monda, gyászmagyarok mondája) jelenítették meg a regösök, révületbe esett táltosok rímes-ritmusos éneke vagy a köznép meséi segítségével. A művészi ábrázolások és mondák motívumai szorosan kapcsolódnak a világ egészéről alkotott 31