G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)
TANULMÁNYOK - Gyulai Éva: Docta manu - placibilia opera (Művészeti nevelés a középkorban)
DOCTA MANU - PLACIBILIA OPERA rült. 3 8 A jelenet a féltérdre ereszkedő ötvöst mintázza, amint a lábon álló sírláda előtt a szarkofág hiányzó lábát alakítja egy ötvöseszközzel (11. kép). Az ötvösök a legkorábbi céhes mesterségek alkotói Magyarországon. Kassa, a magyarországi ötvösség egyik fontos városa első ötvösei német, bajor, württembergi, thüringiai, elzászi, lengyel olasz, cseh és orosz mesterek voltak, de 1594-ben Culman Sorg kassai ötvösnek német nyelvű testamentumában már magyar nyelven írják össze a céh mesterei az elhunyt ötvösmester 72 Ft 75 dénár (!) értékű szerszámait ( den ganzen Golttscmitt zeüg ... auf ir ungarische sprach stuck von stuck vorzeichnet), s a középkor végétől már kassai legények is indulnak külföldi vándorútra, hogy „valamivel többet tanulván" magukat művészetükben tökéletesítsék. 3 9 A 16. század közepétől maradtak fenn Kassán azok a ötvöstechnikákat és motívumokat tartalmazó mustrakönyvek, melyeket 1601-ben Radácsi Mátyás ötvösmester testamentumába mint „Kunsztos Könyvet" vettek fel. „A kassai céhben és kassai mesterek között a technikák és díszítési motívumok közössége szempontjából bizonyos traditiok álltak fenn, melyek mesterről-mesterre, mustrakönyvről-mustrakönyvre átöröklődve iskolát állapítottak meg (alapítottak) ... A fiú, ki rendesen atyjánál töltötte ki inaséveit, miután bujdosása (vándorlása) befejeztével visszatért szülőhelyére, örökölte atyja műszereit, mesterségének féltve őrzött fogásait, titkait és a «kunsztos könyveket», amelyeknek tradícióit ő olyatén ujjakkal bővítette ki, amelyek a változó divat követelményeit felölelték, s amelyeket idegenben való bujdosása révén egyik-másik mesters legénytől eltanult." (Mihalik József) 4 0 Hogy a kassai ötvösök mesterségüket művészetnek tekintették, példa rá 1476-ból fennmaradt pecsétjük, melyen a védőszent Szent Eligius lábainál a művészpajzsos címert mintázták meg jelvényükként. 4 1 A városok forrásai számtalan aranyművest említenek, külön szólnak a bányavárosok: Selmecbánya, Besztercebánya, Körmöcbánya ötvöseiről (aurifahri civitatum Montanarum), ez utóbbi a magyar pénzverés fellegvára is volt. Mátyás idején több olasz ötvös él Budán, mint a neves milánói Cristoforo Caradosso, de nemcsak itáliai mesterek, hanem a számtalan onnan érkezett műtárgy is segítette a magyarországi udvari művészeket az európai élvonalhoz való felzárkózásban. 4 2 Az uralkodói, főpapi, főnemesi mecenatúra, a külföldi egyetemjáráshoz hasonlóan a művészeti mesterségek terén is nagyban hozzájárult művészetek legújabb technikáinak és stílusainak hazai importjához, elterjedéséhez. Az ötvösművészet az udvaron kívül is vezető művészeti mesterség volt a középkori Magyarországon, olyannyira, hogy a 15. század elején Európában feltűnt új ötvös-technikai eljárást, a sodrony zománcot kifejezetten „magyarerdélyi technikaként" tartotta számon sokáig a közvélemény, magyarországi közkedveltsége, és innen való továbbterjedése okán (Lengyelország, Csehország, Ausztria felé). A technikáról azonban kiderült, hogy itáliai találmány, de népszerűségéből, a magyar ötvösművészet említett hatásából ez semmit nem von le. 1563-ban a diósgyőri királyi vár kápolnájának leltárába a kamarai biztosok felvettek egy „aranyozott ezüst kelyhet paténával és hímzett takaróval" (calix cum patena argentea deaurata cum coopertario ex tela alba sericis filis pictá), 4 i amelyet egy sodronyzománcos, Mátyás korabeli diósgyőri provenienciájú kehellyel vélünk azonosnak (Herman Ottó Múzem, Miskolc, ltsz: HOM TGY 53-804.14.) (12. kép). Ez a kehely egyike a 15. századi virágzó ötvösművészeti központok, Buda, Kolozsvár, Kassa, Besztercebánya, Trencsén, Brassó, Gyulafehérvár céhei, műhelyei által készített sodronyzománcos alkotásoknak, amelyek nemcsak a megrendelők igényességéről és gazdagságáról, hanem a későközépkori magyarországi szabad királyi és mezővárosok magas színvonalú technikai és művészi nívójáról mesélnek. Az ötvösöket műveiken az azokra vésett ötvösjegyek emelték ki a középkori művészetre jellemző anonimitásból, s ez a középkori kézművesek, művészek alázatának, munkájuk szolgálat jellegének bizonyítéka. Ez szolgálat a művészeti műhelyekben folyt oktató tevékenységre is jellemző volt. Nem a művé11. KÉP Mííhelyábrázolás a zárai Szent Simeon szarkofágon (1380) (Gerecze Péter 1895, 16. kép alapján) 105
