Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
III. Ujváry Gergely
De azért szegény Ujváry a kurucok részéről sem részesült utólagosan méltányos elbánásban! Ugyanis a most labanckézen levő Kőszeget 1705. december !hó 8-án ismét a kurucok fogták kemény ostrom alá, s »parolara« két tanácsbelit kérettek táborukba, a tárgyalások megindítása végett. A német várparancsnok erről persze hallani sem akart. Erre a kurucok elfoglalták a külvárosokat, —. a magyar és német Hofstat-ot, s hallatlan embertelenségeket vittek véghez a kezük ügyébe esett polgárokon. Ezeknek jajveszékelésére most már a labanc »kommendans« ur is megengedte, hogy Ujváry plébánost kiküldhessék a fölajánlott »parola« ügyében. Am a vad kuruc vitézek Ujváry érdemeiről mit sem tudtak. Azért mi történt? Ujváry a megbízatás után egy diákkal és Grobnel János nevü polgárral útnak is indult. De a kurucok már a külváros egyik kertjében rajtuk ütöttek; a deákot mindjárt »egy imögben« hagyták, másik kísérőjét pedig minden kérés dacára levágták. Magát Ujváryt »sok peroratio« után ugyan életben hagyták, de kegyetlenül szidták, mentéjét, — pedig tél volt, — elvonták: s a mezőn a lovak mellett föl-alá hurcolták, végre nagysokára, mikor már az éjjel is beállott, Salamonfára vitték Bezerédy kuruc brigadéros elé. itt aztán a meggyötört Ujvárynak meglett a becsülete, talán még a » levont « mentéjét is visszaadták. A városban már az a hir volt elterjedve, hogy Uj váryt is levágták. Salamonfáról még »pöcsetes levelre« sem kaptak választ. A polgárok ezért addig szorongatták a labanc »kommendanst«, mig az másnap, december 9-én, — szabad elvonulás föltétele alatt, feladta a belvárost, a várral együtt. A városba özönlő kurucokkal Ujváry plébános is visszaérkezett, sértetlenül. Most egy-két csöndesebb év következett! Eretnekek, labancok, kurucok oly kirívóan és kihívóan többé nem zavarták' Ujváry lelkészi működését. Zavartalanul hivei üdvének szentelhette lángoló buzgóságát és állandó harcokban megedzett kiváló tehetségét. Kétségkívül kiérdemelte egyházi felsőbbségének teljes megelégedését, ami abban nyilvánult meg, hogy Ujváryt megtették egressi cimz. apátnak, ami akkor nagy kitüntetésszámba ment. Ezt az elismerést és az 1711-ben megkötött szatmári békét, szegény jó Ujváry nem sokáig élvezte. Ugyanazon évben ő is befejezte földi harcát. Jó harcot harcolt, mégis ismeretlen és jeltelen sirban várja a jó harcosok legszebb bérét: az igazság koronáját.
