Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

II. Ivánchich Márkus

Megbecsülték Ivánchich esperest az ö paptársai is. A kismartonvidéki papság 1678-ban »Pium Foedus» nevű jámbor társulatba tömörült, melynek jóváhagyott alapszabályai szerint az volt a célja, hogy a beteg paptársaknak segélyére legyen, holtuk után tisztességes temetésről gondoskodjék, azonképen alapítványi miséről, amennyiben ezt az anyagi körülmények engedik. Ez a jámbor papi társulat 1679. június 6-án Fraknón tartotta alakuló gyűlését, mikor is az elnök mellé a két Ivánchichot is megválasztották tanácsosoknak. Legnehezebben simultak hozzá az uj hitről visszaterelt német hivei. Ismételten még 1674-ben is jegyzőkönyvbe vetették a főesperessel, hogy ünnepnapokon gyakran nincs prédikációjuk; meg azt, hogy télen a plébánián keresztel, pedig közel a templom. — Gazdaasszonyát sem szívelhették; pletykái miatt bevádolták a plébánosnál, aki el is bocsájtotta, de utóbb újra visszafogadta. A főesperesek azonban észrevételeikkel ezeket a vádakat kellőképen ellensúlyozták. 1651-ben megjegyzik, az egy prédikálást kivéve, hivei minden egyébben csak jót mondanak róla. 1659-ben így szól a minősítés: mind hivei, mind a szerzetesek részéről csak jót hallani felőle; mindannyian buzgónak és jámbornak mondják. Házi népe tisztességes, van korosabb szakácsnéja, szolgálója és fiu cselédje. Az 1663-iki jegyzőkönyvben ezt olvassuk róla: Tud németül és latinul, jó ember, az összes istenes dolgokban szorgalmatos. 1680-ban pedig ezt irják róla: Már sokat fáradozott itt laz Ur iszől'ijében és pedig elég eredményesen. A templomnak sokszoros •jótevője. A tágas plébániaházat is egészen ő építette, még pedig a sajátjából. A tszerzetesek, kikre a főesperes hivatkozik; a vimpássingi minoriták, a loretói szerviták és a kismartoni ferencrendüek voltak, mint akiknek rendházában, az egyházlátogatás alkalmával a főesperes hivatalosan is megfordult. Különösen a loretói szerviták azok, akik Ivánchich esperesről életében is, holta után is, mindig nagy tisztelettel emlékeznek meg. Ez a sokféle elismerés, a két nagy nádor részéről tapasztalt kitüntető pártfogás, püspökének, az erélyes, de igazságos SzéchenyiGyörgynek ,iránta megnyilvánuló bizalma, a temetésekor kijutott nagy végtisztelet, mind-mind azt mutatja, hogy Ivánchich Márkus mint ember is jó volt, mint pap pedig az Istentől rábízott talentumokat megkétszerezte. Akik hivei közül ellene áskálódtak, ezek a németek azoknak a