Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XII. Hahnekamp György

Tudjuk, hogy Hahnekamp Szent Józsefnek mindenkor kiváló nagy tisztelője volt! És Szent József tisztelete, meg a szép, boldog halál, együtt szoktak járni! Äz »Értesítő« csak rövid cikkeket szokott hozni. Hahnekamp mégis az 1896-iki évfolyam 6. számában Szent Józsefről 4 és fél oldalas vezércikket ir és ezen szavakkal zárja: Szent előttünk az ö emléke, kiirthatatlan szivünkből tisztelete s törhetetlen bizalommal vagyunk iránta. »Ut lamentis filiorum exoratus Ecclesiam s. Dei ab hostilibus et ab omni adversitate defendat, nosque singulos perpetuo tegat patrocinio, ut sancte vivere, pie emori, sempiternamque in coelis beatudinem assequi possimus.« Hisszük, hogy törhetetlen bizodalma szégyent nem vallott! Voltak is akik halálakor azt mondották: Nem merünk érte imádkozni; inkább ő könyörög miérettünk. Isten dicsőségét kereste életének minden utján; ezért vezérelte őt az isteni gondviselés oly sokfelé s adott neki oly sokféle tehetséget. Igy lehetett ő sokoldalú munkálkodásával oly sokaknak épülésére és lelki előmenetelére. Lelki életet élt, melynek szüntelen kisugárzását sem a hely-, sem az állásváltoztatás, sem a kinzó testi bajok nem zavarhatták meg, mert jó fa volt, csak jó gyümölcsöket hozhatott. Hahnekamp temetése 18-án, szombaton délután 4 órakor ment végbe. Zalka püspök akkor már nem élt; ezért dr. Bertha nagyprépost végezte a szertartást. Holttestét, saját kivánsága szerint, a székesegyház sírboltjában (a déli hajó alatt) helyezték nyugalomra. A végső tiszteletre vidéki papok is nagyszámban jöttek el. Dr. Mohi Antal káptalani helynök az egyházmegyét ért súlyos veszteséget a megyebeli papsággal megható módon tudatta. Kegyeletes megemlékezésébői idézzük a következőket: »Szivem legnagyobb szomorúságával kell tudatnom a gyászos hirt ft. Hahnekamp Györgynek haláláról. Az Ur Krisztusnak az Isten szive szerinti ezen áldozópapja és önfeláldozó bajnoka munkateljes életének 58., áldozópapságának pedig 33. évében, példás türelemmel, az Isten akaratán való teljes megnyugvással viselt hatnapi súlyos betegség és a szentségek ismételt felvétele után e siralom völgyét boldogabb hazával cserélte föl, Szent Paskál napján, kinek kiváló tisztelője és hű követője vala. . . Valóban áldozópap volt ő, aki nemcsak az oltáron áldozott, hanem a lelkek üdvössége előmozdításáért naponként föláldozta önmagát. Hasonlított az oltárra helyezett és folyton égő gyertyához, mely, mig másokra fényt és me-