Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XII. Hahnekamp György

(1888.), Győrött a székesegyházban és németül a bencések templomában. Ugyancsak böjti előadásokat tartott a győri Katholikus Legényegylet tagjainak is, kiket máskör is fölkeresett és szivesen vállalt egy-egy alkalmi szentbeszédet. A győri bencéseknél még 1897-ben is ő volt a nagyböjti német szónok, pedig egészsége akkor már nagyon gyönge lábon állott. Emellett a Borromaeus egyházszónoklati folyóiratnak is szorgalmas munkatársa volt. Évenként 2—3 prédikációja jelent meg benne. Papi életének javát szemináriumi állásokban töltötte s így az egyházmegye papságának nagy része az ő növendéke volt; ezek ismerték az ő minden jóra kész lelkületét. Gyakorta meghívták alkalmi szónoknak különféle egyházi ünnepségékre. Igy került 1879ben Lövőre, hol dr. Balics Lajos ujmiséjén prédikált; 1894-ben Loretóba, ahol a kegyhely 250 éves fönnállásának jubileumakor ő mondotta a német szentbeszédet. Ugyanakkor dr. Mohi Antal kanonok magyarul és Barilich Lőrinc horvátul prédikált. 1895-ben Dadon, Komárommegyében lurdi szobrot szentel; ugyanazon évben Osliba hívják meg orgonaszentelésre, természetesen a prédikációt is ő tartotta. Beszédében megmagyarázott mindent szépen, csak azt az egyet hallgatta el, hogy az ö ezerforintos adománya tette lehetségessé az uj orgona beszerzését. Mikor magyar szót tanult Rábaközben, akkor ismerte meg az oslii bucsujáróhelyet s ez a visszaemlékezés sugalmazta nagylelkű elhatározását. Még az utolsó húsvéti időben is a tanítóképző-intézet és az orsolyiták bennlakó növendékeinek tartott szentgyákorlatokat s így napjában többször is prédikált, pedig mindig hévvel, tűzzel beszélt. Mikor a munkáról, gyóntatószékből, szószékről hazakerült, otthon már várták a kéregetők és a konvertiták, kiket szent hitünk igazságaira ő mindenkor kész örömmel oktatott; tudjuk könyvet is irt róluk. Nem csoda, ha — mint mondják — apostoli ténykedése közben többször el is ájult. De hogy hányszor dolgozott egészen a kimerülésig, csak a jó Isten tudja, mert ilyen panaszt az ő ajkáról senki nem hallott. Ellenkezőleg, annál jobban örült, minél többet dolgozhatott. Nagyszemináriumi rektor korában kinevezték székesegyházi kanonokká (1893.).*) Mint ilyen, házat is kapott, még pedig a papne*) Az első felterjesztés megakadt ; hir szerint a politikai hatóság- bécsi vállalkozását kifogásolta s mint „laza hazafiságot" tüntette föl. Ha igy volna, — felelte állítólag- Zalka püspök — nem őrá biztam volna az egyházmegyei növendékpapság nevelését. Ezzel az üjy azután el is intéződött.