Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

I. Széchenyi György

nekke lenne, (vagy) akármi más gonoszságra vetemednék, kiért nem érdemelné az jószágot, avagy baráttá, jezsuitává, szerzetessé, pappá lenne, azután, úgy mint levitára ne szálljon az jószág, an­nak teljességgel semmi része ne legyen benne. Miért? Azért, hogy ha pappá leszen, adi a papi tiszt neki annyit, (hogy) beéri vele; ha szerzetes lesz, a szerzet tartsa el, akinek szolgál, úgymint csak­nem természet ellen való rossz kívánság az, hogy a szerzetbe vigye csak valami részét is s ott rekedj en?'s a többire ne deczedáltassék. Hasonlóképen legyen amikor az első fia annak, aki birni fogja az jószágot, pappá vagy szerzetessé leszen ; (akkor) szálljon az utánna valóra, arrul az első fiúra. Ha magjuk szákadna s nem lenne fiu-ág bennek, szálljon a jószág a leányokra s osszák aegualiter. (Egyen­lően.) Ez időtől fogva, — mikor 100-ik évét is betöltötte, — többé nem hagyta el pozsonyi palotáját. Pál kalocsai érsek úgyszólván állandóan mellette volt s a fontosabb ügyeket ő intézte el, az ér­seki titkárral. Haláláról többször beszélgetett s előre megmondotta környe­zetének, mikor követi nagynevű érsek-elődeit a halálba. Állítólag akképen nyilatkozott: Néhai méltóságos kardinális Pázmány Péter esztergomi érsek, az én nagy benefaktorom, első jótevőm, 16. Feb­ruarii mult ki a világból; méltóságos Losy Imre esztergomi érsek 17. Februarii ment el Isten szine eleibe; meglátjátok, hogy én 18. Februarii megegyezem Istenemmel.« így is történt valójában! Halálos ágyát Pál érsek, érseki vi­káriusa, 3 pozsonyi kanonok és két pálos szerzetes vette körül. Utolsó szavait Pál öccséhez intézte. Azon kérdésre ugyanis, bele­egyezik-e abba, hogy a nála levő készpénzt a szegények között szétosszák, háromszor élő szóval, ép elmével mondott igent. . Ez alatt a pénz alatt a Pál érseknél levő készpénzt kell érte­nünk; mert a hagyatékban talált 57.210 forint készpénzre vonat­kozólag a hagyatéki bizottság azt határozta, hogy letétben marad az uralkodó további intézkedéséig. Az ezüstnemüeket Pál érsek örö­költe, de a 12 aranyozott ezüst pohárból a primás végső akarata szerint misekelyheket kellett készíteni. Győri pázmanita növendék­pap eltartására is hagyott 2500 forintot alapítvány képen. Holttestét a pozsonyi szent Márton-templom kriptájában he­lyezték nyugalomra; de az ünnepélyes temetés, az akkori szokás­hoz hiven, csak egy hónappal későbben, március 18-án ment végbe. A latin gyászbeszédet Ordódy Zsigmond apátkanonok, a magyart

Next

/
Oldalképek
Tartalom