Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
XI. Dr. Mohl Antal
becsülte, de a mondottuk ok miatt csak igen ritkán szánta el rá magát. Igy elment egyszer-kétszer Osliba, Máriacallbe és a szent évben nagynehezen Rómába ( is. Évi szentgyakorlatait is, már csak időnyerés okáért is, rendszerint Győrött végezte; ha lehetett közösen, egyébként otthon vagy a karmelitáknál. A munka az ő 'szemében nem teher, nem kényszerűség, hanem gyönyörrel teljes lelki szükséglet volt. A test kényelemszeretetéből soha :le £iem győzött hévvel vonzódott az oltárhoz, a gyóntatószékbe, a szószékre, a betegekhez, a börtönbe, az iskolába, egyszóval mindenhová, ahol lelkeken lehetett es kellett segíteni. Ö ezeknek az epedését a kegyelem után megérezte. Olyan akart lenni, amilyen volt az ő isteni Mestere, ki fáradságot nem ismerve járt hegyeken, völgyeken, a lelkek után. »Körüljart, jót tevén.« Nem is válogatott soha a munkában. De ha mégis akarnánk különbséget tenni, azt hisszük, hogy az egyházi szónoklat és a gyóntatás volt az ő két legkedvesebb lelkipásztori foglalkozása. Szószéki működését már méltattuk. Ami pedig gyóntatási készségét illeti, ebben aligha volt neki párja. Papokat, apácákat, katonákat, világiakat egyenlő szeretettel és türelemmel gyóntatott. E tekintetben soha panaszt szájából nem hallottunk. Sőt ebbeli munkásságát inkább keveselni látszott, mert akár a székesegyházban, akár a karmelitáknál vagy egyebütt volt sokadalom; akár katonákat, akár gyermekeket vagy rabokat gyóntattak, ő hivatlan is megjelent és kitartott véges-végig. Nem nézte kicsiny-e, nagy-e a gyónó; falusi-e vagy városi, szegény-e vagy gazdag, egészséges-e vagy beteg; csak gyóntathasson, az volt a fő, a többi mellékes. Mikor már nem volt plébános, aranymisés pap korában is gyakorta megtörtént, hogy régi hivei nemcsak nála gyóntak, hanem betegségükben is őt hivatták, mely meghívásoknak mindenkor késedelem nélkül tett eleget. Ilyen esetek még élete utolsó éveiben is adódtak elő, jólehet akkor már csak szórványosan. Összevéve 'mindent, — misézését, predikálását, gyóntatását, — azí a .győri pap jellemezte őt e tekintetben legjobban, aki a megboldogultról ezeket irja: »Ahoi prédikálni, misézni, gyóntatni, vagy valami más jót előmozdítani kellett, onnét nem tartotta vissza sem hó, sem meleg, sem hideg, sem mélység, sem magasság, — egyszóval semmi.« m ) Azt hisszük ebben már benne is van minden, amit papi buzgó s ág ár ól egyáltalán lehet mondani. Lelki erősségének most rajzoltuk kettős bástyáját, nagyobb biztonság okáért, még körülvette az önmegtagadás tüskés sövényé-
