Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

X. Winterl Antal

Győri viselt dolgait is ki kell egy-két adattal egészítenünk. Amit Winterl életirója az ő könnyen fölpezsdülő vér alkatáról és e fölötti gyors uralmáról elmond, ezt megerősíti az a kis történetke, amit a győri karmeliták jegyeztek meg Winterl Antalról. Egyszer Winterl becsönget a karmelitákhoz, de az ajtónyitásra a szokottnál tovább kellett várnia. Végre nyilik az ajtó, ott áll a portás-testvér és alázatosan köszönti a jól ismert városplébánost. Am a hirtelen válasz ez volt: Micsoda dolog ez, az embert oly sokáig megváratni! Winterl hamarosan végzett a kolostorban s távozott. Negyedóra múlva megint csöngetnek; a testvér siet, ajtót nyitsime, megint Winterl kanonok áll előtte, ki most alázatosan csak annyit mondott: Kedves testvér, bocsásson meg, hogy iménti fölhevülésembzn oly bántó szavakkal illettem. Igazán sajnálom, hogy megtörtént! Kezet nyújtott és sietve távozott. Hahnekamp valóban élethűen jellemezte! Éppen ilyen hiven irta meg pénzügyeinek kezelését is. Jólehet Winterl kanonoki stalluma mellett több éven keresztül a nagypréposti javadalmat is élvezte, mégis megtakarított pénze sohasem volt. Bőséges adakozása, szives vendéglátása, uri háztartása szép pénzbe került, mégis — adósságot soha nem csinált. E tekintetben, - mint volt káplánjai mondották, — legföllebb addig ment, hogy a hónap végét be nem várva, a káplánok kezelte stóla- és irodabevételekből, néha-néha előleget vett föl. Egyszer Tatára ment látogatóba s ott minden pénzét elosztogatta. Egyik útitársától kellett az útravaló költséget kölcsönkérni. És mégis, ilyen felebaráti szeretetből önmagát kifosztó életmód mellett is, akadtak ellenségei. Valamelyik nagyobb győri vállalatnak két korhely alkalmazottja kileste az alkalmat és észrevétlenül besurrant a nagyprépost lakásába. Karosszékében ülve találták a jóságos, ekkor már öregedő főpapot Winterlt a látogatás nem lepte meg, mert ajtaja mindig nyitva állott a szegények előtt, akik sűrűn keresték föl és üres kézzel sohasem távoztak. Am ezek a látogatók nern kéregettek, hanem rárohantak a széken ulorq s amig az egyik az anélkül is gyönge öreg íőpap kezeit leszorította, a másik kiragadta nyakából az értékes aranyláncot s hozzá még aranygyűrűjét is elrabolta. Mikor végeztek, akkor éles kést rántva elő, arra kényszerítették, tegyen arra esküt, hogy nem jelenti föl őket.