Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

X. Winterl Antal

végét lestek s akkor volt dolga, miig csak a vesperára nem hivta a harang. Sajátsága volt neki, minden egyes emberrel úgy társalogni, mintha más nem is volna már hátra; s azért az egyikkel rendesen csak akkor végzett, mikor a másik rákocogott. Vespera után, ha temetni nem kellett, egy ideig otthon dolgozott, azután megint kiment a városba, az utolsó években hetenkint legalább 3—4-szer, de néha naponkint is, kedvelt árvaházába. Nyolc óra tájban vacsorázott, azután visszavonult, elvégezte hivatalos levelezéseit, olvasgatva, imádkozva. Ritkán került az ágyba éjfél előtt. Igy ment ez huszonkét éven ját; ebben a rámában volt foglalva győri élete. Omnibus omnia factus. Mindenkinek mindene lett. Mint plébános, igazgatója volt a belvárosi iskoláknak és mint esperes tanfelügyelője a, külvárosiaknak. Mennyire érdeklődött az iskolák iránt, megmutatta kivált a vizsgálatok alkalmával. Minden egyes gyermeknek minden tárgyból kellett felelnie, és félelmessé vált a szelid Winterl, hogyha valamely iskolában bajra akadt. A vizsgálatot kihúzta fél 9-től fél l-ig és délután fél háromtól fél 6-ig, néha még ezen túl is; télen nem egyszer gyertyát is gyújtottak. Volt öröme, mikor szépen feleltek; csak úgy áradt a dicséret a szülők és tanítókra! Maga személyesen is hívogatott vendégeket az examenre, csakhogy legyen alkalma a szülőkhöz szólni. Igen sürgette az éneket és a nagyobbaktól elvárta a kétszólamú dalokat. Évenkint egyszer a tanítói testületet bőkezűen megvendégelte asztalánál, minden egyesre külön mondva szívélyes fölköszöntést. A Te Deurn alkalmával évenkint egész halmazát a praemiumoknak osztogatta ki a szorgalmas gyermekek jközött; nem ritkán személyesen vitte a .gyermeknek szánt képet, könyvet a házhoz, csakhogy a szülőkhöz is szólva a nevelés jó irányára befolyhasson. Csupa égő sziv volt Winterl évenkint az első szentáldozás napján. Hogy a tanítók közt az orgona játék iránt is ápolja a kedvet, amennyire tudomásom van, kétizben szent Cecilia napján orgonaversenyt rendezett a székesegyházban; maga tűzött ki pályadíjakat és azután a részvevőket a birálókkal együtt szivesen látta asztalánál. Ugyancsak szent Cecilia napján, mig canonicus cantor volt, évenkint hangversenyre hivta házához a székesegyházban működő énekeséket és zenészeket, a 'műkedvelőket, de még a kisszemináriumban közösen tartott énekes fiukat sem felejtvén ki; s hogy hallgató publikum is legyen, mások is eljöttek, — és Winterl kifogyhatlan vendégszeretete vidám estélyt szerzett valamennyinek.