Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

IX. Jáky Ferenc

fiatalon spirituálissá lett Mohi Antalt, tudományos készültséggel irt leveleiben, ő oktatta a papnevelés legfontosabb ágozataira. Mindazonáltal, szinte hősies buzgalommal végzett lelkipásztorkodása volt az ő főérdeme. A világ az ilyen érdemeket nem méltányolja eléggé; nem is tudja! Akik a tűzet vagy más szerencsétlenséget óvatosságukkal megakadályozzák, azok munkája és érdeme ismeretlen marad. De akik ilyenkor mentenek, amit menteni lehet, ezeket mindenki látja, ezeket magasztalják, jutalmazzák. A Jáky-féíe papok is a lelkek világában végzett láttatlan munkájukkal: szószéki, gyónószéki, iskolai működésükkel, százféle tűzet, százféle bajt, veszedelmet előznek meg; de ezek az eredmények nem szembeötlők, mert a lelkek országában láttatlanul mennek végbe s azért a világ, a társadalom figyelme, elismerése nem irányulhat feléjük. Pedig azt mondja egyik, nagy theológusunk, szent Antonin: »Nemesebb az, mikor valakin úgy segítünk, hogy el ne essék, mintha a már elesettet újra fölsegélj ük. « Csak az illetékes püspök az, aki a Szentlélek kölcsönözte szemekkel sejtheti és észre is veheti, hol és mi történik a rábízott lelkek titkos birodalmában. És Zalka püspök észrevette! Jáky plébános papi lelkületéről, halála után, oly képet rajzolt, mely a szentéletü osdii plébánosnak emlékezetét gránitnál és ércnél is tartósabban fogja megörökíteni, íme ezek a püspöknek az egyházmegye hivatalos közlönyében közzétett elismerő szavai: »Jäky kimagasló műveltségű férfiú volt, a tökéletesebb élet után vágyódó pap, hivatásos kötelességeinek pontos és lelkiismeretes teljesítésében a legmintaszerübb lelkész, a lelkek üdvéért való buzgalmában felülmúlhatatlan, híveinek a szó legnemesebb értelmében atyja és sokszorosan jótevője. Jámbor emlékezete a rábízott hivek lelkületében egykönnyen feledésbe nem mehet.« Vértelen vértanúság volt e kiváló papnak egész élete. Elmondhatjuk bízvást róla, amit az Egyház a vértanukról mond: »Minas judicum non timuit. A birák fenyegetésétől nem félt. (1849.). Nec terrenae dignitatis glóriám quesivit. A földi kitüntetések dicsőségét nem áhította. Sed ad coelestia regna pervenit. De elnyerte a mennyek országát.«