Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

IX. Jáky Ferenc

XII. Asceta. Jákyról legközelebbi ismerősei és tisztelői is úgy nyilatkoztak, hogy szigorú, de igazságos ember volt. Igen, szigorú, de csak azok­kal szemben, akik erre rászolgáltak; emellett bizonyosnál bizonyo­sabb, hogy önmaga iránt volt a legszigorúbb. Alig volt év, hogy szent gyakorlatokra ne ment volna. Pedig akikor még nem volt rábaközi vasút, nem volt autóbusz; 1—2 napi utazásba került, mig a szent gyakorlatok helyére odaért és onnét ismét visszatért. Hol és kiknél tartotta ezt a lelki megújulást, nincs följegyezve; de mikor 1883-ban megkezdődtek a győri közös szent gyakorlatok, Jáky, az aranymisés pap, a már törődött aggastyán, megjelent s épülésére szolgált mindenkinek. Ha valaki, úgy bizonyára ő volt az, aki szószerint betartotta az apostolnak ezen intelmét: Sanyargatom testemet és szolgálat alá vetem, nehogy midőn másokat tanítok, enmagam elvettessem. (Kor. I. 9, 27.) Szombatos volt, azaz szombati napokon Szűz Má­ria tiszteletére főtt ételt nem evett; sőt, mint egyszer mondotta, azt szerette volna, ha e napon minden ételtől tartózkodhatott volna ; de ezt mégsem merte megtenni, mert vasárnapokon rendesen ki­adósabb munka várakozott rá. Reggelizni egyáltalán nem szokott, se bort, se sört nem ivott; ágyában még a szalmazsákot sem tűrte meg; odahaza mindig puszta deszkán aludt. Ezt mindenki tudta róla; de nem tudták azt, hogy a penitenciás napokon szöges övet is hordozott s derekát állandóan vékony lánc övezte, mely, mint holta után nyilvánvaló lett, egészen belenőtt a testébe. Nincs mit rajta csodálkoznunk, hogy a jó oslii plébánost or­szágszerte csak »asceta« bátyánknak nevezték. XIII. Oslii hitélet. Ahova a nap állandóan tűz, ott lassanként a vas, a szikla is átmelegszik. Jáky Ferenc plébános is 40 évre terjedő lelkipásztor­kodása alatt fölmelegítette az osliaik lelkületét. A templomot egész nap nyitva tartotta, hogy hozzászoktassa őket a szentséglátogatáshoz. A rendes szentségimádási napon kí­vül, húshagyó vasárnap is egésznapi szentségimádást tartott. Ezzel is sokban mérsékelte a húshagyó napok szinte szokásos rendet­lenségeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom