Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
I. Széchenyi György
keztében nagyobb befolyást nyertek a város ügyeiben s ezért a maguk vallása részére is, az evangélikusokéhoz hasonló anyagi kedvezményeket követeltek, részben sikeresen. Széchenyi püspök azonban, a kir. kegyuraság alapján, a három ősi kath. templomot is vissza akarta szerezni; ami annál méltányosabb volt, mert ekkorra a lakosság jelentékeny része már ismét katholikus volt. Ezért a püspök engedélyt kért és eszközölt ki ahhoz, hogy Sopronban egyházlátogatást végezhessen. 1673. december 23-ikára jelezte a soproniaknak látogatását s ez nap reggelén Rákosról megjelent a város szent Mihály kapuja előtt, de Zees ezredes vezérlete alatt 500 lovas kíséretében, mert tudta, hogy az evangélikusok csak az erőszaknak engednek. Viszont a város is jól elkészült a püspök jövetelére. Ä város kapuit ez nap zárva tartották, ezenfelül a szent Mihály-kaput és a szent Mihály-templomot a polgárőrség meg is szállotta. Mikor a püspök reggel 8 órakar a kapuhoz érkezett, az őrség nem bocsájtotta be, hanem jelentést küldött a városházára. Félórai kinos várakozás után végre a polgármester és városbíró lóháton megérkeztek. A püspököt és az ezredest legszűkebb kiséretükkfel bebocsátották s városi szállásaikra kisérték, de a katonaság kénytelen volt künn a kapu előtt vesztegelni. Először is emiatt folyt a vita; de mert eredménytelenül, az ezredes a rohammal elfoglalt pócsi kapun bebocsátotta katonáit, és az előkapuhoz vezényelte. Mikor az ezredes és néhány tiszt ennek csigás hidján áthaladt, a hidat hirtelen fölvonták s ezzel a vezért seregétől elszakították. A künnrekedt katonaságot a torlaszok mögé vonult fegyveres polgárság fenyegette és gúnyolta. Vér mégsem folyt, mert Széchenyinek meghagyása szerint, a katonaság igen tartózkodóan viselkedett. Ezalatt Széchenyi a városi urakkal tárgyalt, átadta királyi megbízólevelét és közölte mi a szándéka. A városbíró ennek az egyházlátogatásnak jogosultságát nem vonta kétségbe, de jobbnak látta máskorra halasztani; kijelentve azt is, hogy a katonaságot semmi körülmények között sem engedi a belvárosba. Szóval, mint némely krónikások dicsekedve hirdetik, Széchenyi püspök látogatása kudarccal végződött. Am ennek a farsangnak hamar megjött a böjtje! Széchenyi följelentésére, a soproniakat is megidézték'a pozsonyi törvényszék elé és csak nagy könyörgésre került az ügy külön bizottság elé, melynek fejei Kollonich püspök és Pálffy nyitrai püspök, egyúttal kancellár voltak. EGYHÁZMEGYEI LEVÉbTÁR 9021 Győr * Káptalandomb 5/A. Telefon: 96/513-175