Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

VII. Gergely Imre

V. Alapítványai. Gergelyi lelkipásztori buzgólkodását halála után is akarta foly­tatni, amit jámbor alapítványaival igyekezett biztosítani. Azért rövi­den ezeket is fölsoroljuk. 1. A plébániajavadalomnak megjavítására olyan tőkét tett le, melynek évi kamatai 169 forintra rúgtak. Ennek élvezete fejében plébános utódát évi 48 szentmise elmondására kötelezte. Az évi kamatok idővel 58 forintra csökkentek. 2. A tatai uradalomnál már életében letett 2700 p. forint ala­pítványi tőkét. Ezen összeget végrendeletében 12 ezer p. forintra egészítette ki és ennek évi 600 p. forint kamatjairól következő­képen Irendelkezett : a) A tatai uradalom szegényei kapjanak 130 forintot. Erre a célra tette le már életében a 12700 forint tőket. b) A győri székeskáptalan 200 forintot, azon célra, hogy a vérrel verejtékezett csodálatos kép előtt évenként 12 infulás mi­sét szolgáltasson. Ezen alapítványi tőke a sok devalváció és pénz­válság dacára is 1885-ben még mindig 1283 forintot tett ki. A régi győri theologusok bizonyára kegyelettel emlékeznek vissza az úgy­nevezett »Gergelianum« pontifikális misékre. Ezeket a miséket a Bold. Szűznek 12 különböző ünnepnapján kellett elmondani. c) A császári plébániának jusson évi 150 p. forint, 39 éne­kes és 160 csöndes szentmisére. A mise szándékok egytől-egyig meg vannak jelölve; egyet még azért az uradalmi tisztviselőért is rendelt, aki alapítványának gondját viseli. d) A maradék összeget kapják meg a komáromi, bodajki, kisbéri, őrsi, somlói és alsógallai templomok, avégből, hogy ezekben is, — úgy mint Győrött, — i a Bold. Szűz 12 ünnepén szentmisék szolgáltassanak. Mindegyik csoportnál ő maga állapítja meg a plébánosok és mesterek illetményeit. 5. Saját plébániájában már életében gondoskodott a »Patrona Hungariae« méltó tiszteletéről, olyaténképen, hogy nemcsak Szűz Mária ünnepeire, hanem még más alkalmakra is alapított szent­miséket. A 12 misét Császáron, — valószínűleg a többi alapítványi helyen is, —> a Bold. Szűz tiszteletének hazánkban való előmozdí­űtására kellett fölajánlani. A többi császári Mária-misét pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom