Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

VI. Gróf Zichy Ferenc

»Mindezzel megnem elégedve a szegények gondozását alattvalóinak is ugy ajánlotta sőt parancsolta, hogy soha senkit koldulók közül vigasztalás nélkül aie hagyjanak. Mindennek adjatok, úgymond, netalántán akinek nem adtok ő legyen maga Krisztus. Erre oktatott Ö példájával mindeneket, erre különösen vezérletté egész Megyéjében a Papi s Egyházi Személyeket, midőn őket szünet nélkül sürgette a könyörületességre mindenféle (Pásztori intésekkel, ösztönökkel, tanúságokkal, tudtukra adván egyenes értelemben, hogy sokkal tökélletessebb Lelki Pásztor az, aki a szegények táplálására életében adakozik, sem hogy a ki kincset gyűjtöget a Templomoknak holta utánra való épületére.« Joggal intézte azért a most idéztük szónok az Istenben boldogulthoz ezen szavakat: »Voltal nagy irgalmú Püspök! számtalanokénak Kegyes Atyja, bizonyos Gyámola, egy-egyetlen egy Táplálója, Vagy ha Ura voltál is valóban minden tekintetbül Kegyelmes voltjái. Hány özvegyek s árvák Te általad foszlottságokat vagy könynyebben érzették, vagy ne érzették telly es seggel. Hány ügyefogyott szegények szegett szerencséjeknek igája alatt általad megfenyhültek! Hány egész házi Népek a gyásznak szennyéből általad kivetkeztek! Midőn Te azok segedelmére Tárházakat fogytig kiürítetted, midőn gyűjteményeidet reájok szentül, jámborul (szavam fel-nem érné adakozásod nagy voltát, ha nem mondanám) tékozlottad és igy végtére meg-esmértetted, hogy akár Isten Majorságának nevezzem Püspöki javaidat; Res Dei, akár szegények örökségének állítsam, Patrimonium pauperum, Te, mind Istennek Ditsőségére biven, mind a szűkölködőknek, javára bőkezűen sáfárkodtál.« Igaza volt a püspök azon kortársának, aki őt halála után igy jellemezte: Mint ember epe nélkül való galamb; mint pap, papok fényes gyöngye; mint püspök testbe öltözött angyal.