Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
VI. Gróf Zichy Ferenc
1768. Plébánosok legalább is minden 2-ik évben készítsenek templomszámadást. 1770^ben meghagyja papjainak, hogy csak egy hónapra való szabad intenciókat vállalhatnak. 1771-ben kiadja az első egyházmegyei névtárt. 1771. Szabályozza, hogyan kell eljárni, ha a plébános végrendelet nélkül hal meg. 1775. Vasár- és ünnepnapokon vásárok ne tartassanak. 1782. Plébánosok a falusi iskolákról minden félév után jelentést, adjanak. íme, mily sokoldalú tevékenység a lelkikormányzás minden ágában! És vájjon mi lehetett ennek az örökifjú tevékenységnek az éltető forrása? Nem egyéb, mint az évről-évre megismétlődő lelkigyakorlatok és a mindennapi buzgó elmélkedés. Aki papjait oly gyakran, oly komolyan sarkalta az évi szentgyakorlatok megtartására, arról bizvást föltehetjük, hogy e tekintetben is jó példával járt papjai előtt. Kortársai s hivatalos iratok is tanúsítják, hogy Zichy püspök minden évben, még öregségében is tartott 10 napos lelkigyakorlatokat. 21 ) A Syllabus irója, aki szintén kortársa volt Zichy püspöknek, a karmeliták mannersdorfi szent Annáról nevezett hires remeteségéről (Wüste) azt jegyzi meg, hogy a győri püspökök itt szokták lelki gyakorlataikat végezni. Valószínűleg ide vonult Zichy püspök is legtöbbször vissza; ez annál is inkább föltehető, mert Mannersdorf közel volt Bécshez, Pozsonyhoz, Rákoshoz és Mária Terézia királynő is gyakran tartózkodott mannersdorfi nyaralójában. Ám ő nemcsak az esztendőnek némely részét, hanem minden napnak bizonyos óráit, három szakaszban, az örök igazságok fon-* tolásában töltötte. Megható adatokat olvasunk erre nézve egyik életleirásában. A »kövek beszelnek« c. fejezetünkben már említettük, hogy a jámbor püspök már 1767-ben 17 évvel halála előtt elkészítette a Szűz Mária-oltárt és ez előtt az ő sírboltját. Azt mondja püspökünkről az idézett életiró, hogy némely szentek példája szerint ezt a boltozott sirvermet nemcsak avégre készítette, hogy kimúlása után nyugodalom hajléka legyen, hanem azért is, hogy életében az halálról és halandóságról álhatatos emlékeztetője lenne; ez a sirverem, melyet naponként buzgó ájtatossággal gyakorlott, melynél az örök