Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)

ben volt. 1 1530 tavaszán a betegség ismét elővette s újra rendelkezik felesége javára, a kit azután áprilisban János király parancsára be is iktatnak az ozorai vár és mezőváros, Dalmad, Székely, Edelény, Értény, Bak, Új- és Nagyság birtokába. 2 Rendelkezését júniusban János király beleegyezé­sével úgy módosítja, hogy a birtokokat felesége élte végéig élvezze, azután azonban Werbőczy István kanczellárra, illetve fiára, Imrére szálljanak. 3 Szeptemberben a zálogból kiváltja Dalmadot. 4 Igyekeznék lábra állani, de a kor és a betegség mind jobban elhatalmasodik rajta. 1531 decz. 13-ikán ozorai várában utoljára rendelkezik s két hét múlva már néhai, a mikor János király a végrendeletét megerősíti. 6 Birtokaiból az ozorai várat özvegyének, Werbőczy Istvánnak pedig a laki és tamási várat hagyta, egyes része­ket Désházi Istvánnak. De alig hunyt el, a fegyverszünet daczára az ozorai várat ostrom alá vette Kozáry Péter és Torvai Ispán Mihály s Török Bálintnak kellett az özvegyet megvédeni. Hűtlenségükért János király birtokaiktól fosztotta meg őket. 6 Az özvegy férjhez ment Oroszy Mátéhoz s Dalmadért pereskedett. 7 Ozorai birtoklása azonban fájt Török Bálimnak s ezért 1536 ban Werbőczy Istvánnal egyezségre lépnek Héderváry Ferencz birtokainak megszerzése végett. 8 1537 február elején fegyveres erővel el is foglalta Ozora várát, s Dorottya asszonyt kiszorította a várból, okleveleit elvitte s birtokait elfoglalta Török Bálint. 9 1538-ban Werbőczy Isiván a budai domonkosoknak adományozza Csaba falut, hogy Héderváry Ferencz lelki üdvösségéért is miséket mond­janak. 10 Még az év derekán birtokába is veszi Werbőczy Dalmadot és Mórit a Héderváry Ferenczczel kötött örökösö­1 II. 20. 2 II. 21., 22. 8 II. 23., 25. * II. 28. 5 II. 32., 33. 8 II. 35„ 36. « II. 45. 8 II. 52. 8 II. 86. 10 II. 64.

Next

/
Oldalképek
Tartalom