Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)
ben van a család, s 1622-ben a csallóközi nemesség párt- y fogását kéri, járjon közbe, hogy a Csallóközt és Szigetközt ne terheljék annyira hadak beszállásolása val. 1 1624 jún. 4-én Nyitrán van Bosnyák Tamás temetésén, amikor Baranyay Tamással együtt Wesselényinét vezetik, 2 de alig hogy hazajön, beteges állapota arra készteti, hogy július 12-én végrendelkezzék. Mindent szeretettel elintéz. Inti kedves fiait, »hogy az én szerelmes atyámfiának, mint anyjoknak böcsületit megadják és minden engedelmességgel legyenek*. Ferencz fiának ajánlja, hogy »menjen Győrre szolgalatra«, szerelmes atyafiát pedig kéri, hogy »Istokot penig —• — mindaddig tanéttassa, valamíg ideje és állapatja mutatja«. Második házasságból való gyermekeiről is rendelkezik. »Az hármának penig, úgy mint Annokának, Jankónak és Suskának, ha Isten élteti üket, az ü részek maradjon az anyjok kezénél, minthogy édes gyermeki, elhittem, hamisat nem teszen nekik«. 3 Van még annyi ideje, hogy júl. 15-ikén 40 évi hűséges szolgálatáért Horváth Balázsnak Szeníczen egy jobbágytelket adjon. 4 Július 27-ikén azonban már halott, amikor a pozsonymegyei alispán veszi át a végrendeletet. Az özvegy 1626 tavaszán követte a sírba urát. V. Ferencz atyja halála után, úgy látszik nem állott v. szolgálatba. Már novemberben Erdélybe -készül s 1625 Ferencz. júniusában Bukarestben az oláh fejedelem ad ajánlólevelet Béldy Kelemen közbenjárására Héderváry Ferencznek, aki különböző országokat jár be s már Oláhország határához érkezett. 5 1626 májusában azonban már Hédervárott találja a győri káptalan embere, amikor mostohaanyja első házasságából származott Lorántffy Kata öröksége ügyében őt megkeresik. 6 Ferencz — úgy látszik — elköltözik Hédervárról, amint feleségül vette Csanádi Nagymihályi Annát. 7 1 II. 177. 3 Tört. Tár 1894. évf. 740. I. 3 II. 180. 4 II. 181. 6 II. 182., 184. 6 II. 186., 189., 190. ' Turul 1892. X. 4. füzet és Tört. Tár 1895. 12. I.