Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)
János király mellett van Budán, a mikor a Szt. György templommal szemben fekvő Gazon Mihály-féle házat nyeri adományul. 1 1533 tavaszán János király megbízottja a Krusith és Orlovith-féle perben. 2 Ezalatt azonban somogyi birtokait, Nagyberényt és a mai Pösze pusztát Kozary Péter elfoglalta, miért perbe is idéztette. 3 Nem sokáig járt azonban György sem szabadon. Tisztséget keresett, megfordult Bebeknél, de dolgavégezetlen Lengyelországon keresztül tért haza s 1533-ban itt újra a trencséni vár foglya lett. Lőrincz szívhez szóló, keserves szenvedését ecsetelő, zamatos magyar levelekben sürgeti atyját kiszabadításuk végett, de hiába s így a két testvér egymást vigasztalja közös szenvedésben. 4 Atyjuknak is erős veszteségei voltak, 1532-ben nyolczvan lova veszett oda, majd elhal felesége is. 5 A fogságba olyan híreket kap Lőrincz, hogy atyja erdélyi kamaraispán, újra meg is házasodott s hogy Szerdahelyi Imreffy Mihály özvegyét akarja elvenni. Bakich Pál is járt a foglyoknál s Györgyöt próbálta puhítani, mondja meg, hogy atyja Hédervárott hova falaztatta be az arany forintokat. Szerette volna tudni ezt az új birtokos, de nem sikerült, s ezért 1534 decz. elején az ősi Hédervárát és a szigeti kastélyt lerombolta s a kövekből Rárón tornyot emelt magának. 6 Györgyre azonban ismét előbb mosolygott a reménység csillaga és örömmel értesíti Katalin húgát, hogy rövid idő múlva szabadulását reméli. 7 Októberben a fehérvári keresztesek konventje be is iktatja János király parancsára Istvánt és fiait, Lőrinczet és Györgyöt Imreffy Mihály zálogos birtokába, Vitán várába, azonban perre került a dolog és Héderváry István Martonosi Pesthyényi Gergely országbírónak adta át a zálogos birtokokat, hogy a zálogösszeget közösen visszaszerezhessék. 8 ^ 1 II. 40. s II. 41. 8 II. 44. * II. 42., 43., 46. 5 II. 42. 6 II. 43. és 85. 7 II. 47. 8 II. 50., 53., 54., 55., 57.