Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)

és szigetközi birtokai helyett 3200 arany forint fejében leköti Kisbarátit Sárkány Ambrusnak és testvéreinek Jánosnak és Ferencznek oly feltétellel, ha Szt. Mihály napja előtt 60 nappal fizet, akkor a birtokot azonnal megkapja, ellenben ha később, akkor csak az évi termés letakarítása után köte­lesek átadni Hédervárynak Kisbarátit. 1 Ekkor már négy gyermeke van : V. Lőrincz, III. György, Zsófia és Katalin. 1520-ban a Szentgyörgyi Gróf-ok peres ügyében kijelölt királyi ember. 2 1521-ben mosonymegyei zálogos birtokáról jobbágyait az óvári alvárnagyok elhajtották. II. Lajos király megparancsolta tehát Dóczy Ferencz óvári várnagynak, hogy a jobbágyokat igavonó barmaikkal együtt azonnal bocsássa szabadon, ha királyi neheztelését nem akarja magára vonni. 3 Még valószínűleg 1520-ban bériette ki Héderváry István a pannonhalmi apáttól Somogy valamelyik tizedszedő kerü­letét, azonban 1521-ben sem fizette meg a kikötött 200 frtot és*a 12 hordó somogyi bort. Az esztergomi érseki helynök, Nyási Demeter elmarasztalta és kiközösítéssel fenyegette meg, ha nem fizet. Héderváry közömbösen vette az ügyet, nem is fellebbezett, mire egyházi tilalom alá vetették decz. 18-án. A király azonban Nyási ítéletét megsemmisítette. A főapát vesztegetést vetett Héderváry szemére és kérte a királyt, hogy a pert bocsássa vissza az egyházi hatósághoz. Választott bíróság elé került a per, a mely végre 1523 márcz. 26-ikán oly elintézést nyert, hogy Héderváry 530 frtot fizet és 42 hordó bort. Ha nem fizet, két birtoka Dunaszeg és Öttevény a főapátság kezébe kerül, mint zálogbirtok. 4 1521 ápr. 10-ikén 4000 frtot ad kölcsön Héderváry István Ferencz nándorfehérvári bánnak a vár szükségletére és a zsoldosok fizetésére, mely összeg biztosítására Ferencz zálogul leköti szigetközi birtokait, ha Szt. Mihály napjáig visszafizetni nem tudja. 5 1 I. 389. 2 A győri káptalan 1520 ápr. 20-iki oklevele. — M. N. Múzeum. Torzsanyag. 8 I. 394. * II. 433., 435., 436. — Pannonhalmi Szt.-Benedek-rend tört. III. 196—200. 1. és Egyháztört. Emlékek I. 82. 1. 5 I. 395.

Next

/
Oldalképek
Tartalom