Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)

László és Ferencz, szintúgy László fiai, Demeter és István javára felvallja. János király hozzájárulásával és parancsára be is iktatták őket. 1 Ferdinánd területén azonban pártállása miatt máskép állott Ferencz helyzete. Ferdinánd ugyanis 1527 jún. 15-ikén Pozsegavárat Szalatnoki Hobordonácz Jánosnak adományozta. 2 S midőn augusztus 4-ikén a rábczamenti táborban voltak Ferdinánd hadai, Hédervárt is úgy tekintette, mint a mely szintén a szent koronára szállott Ferencz hűtlensége követ­keztében. 3 Az év májusában Dessewffy János is kéri Ferdinán­dot, hogy erősítse meg Héderváry Ferenczczel kötött örökösö­dési szerződését. Dec. 6-án, majd 1528 febr. 14-én I. Ferdinánd oklevelében megerősíti II. Lajos királynak Bakich Pál javára tett adományát.* Maga Ferencz pedig enyingi birtokát Csáky Anna urának, Kolovráti Hassaczky Jánosnak és gyermekeik­nek, Katalinnak és Annának zálogosítja el. 5 Úgy látszik azonban az enyingi kúria Batthyány Ferencz kezében volt, mert birtoklása ellen 1528 június 15-ikén Ferencz a fehérvári keresztesek konventje előtt tiltakozik. 6 Bár beteges, elnehezedett ember volt, mégis ő élte túl feleségét, Csáky' Borbálát, kinek halála után 1529 szeptem­berében feleségül vette az ifjú Rokonoky Dorottyát. Úgy látszik, szegény nemesleány volt s viszonyuk hasonlított már koruknál fogva is az öreg Salamon király s a sunami ifjú Abisag viszonyához. Házasságuk után leköti neki arany és ezüst marhái egy harmadát, ozorai várát és edelényi udvarházát, s kilátásba helyezi, hogy neki adja Dalmadot és egyéb elzálogosított vagy elfoglalt birtokait is, ha azokat vissza tudja szerezni. 7 Ez pedig nem egykönnyen ment, hisz' arany- és ezüsttárgyai is zálogban voltak Gyóny Gergelynél, a ki a felajánlott zálogösszeget fel nem vette, mivel rézpénz­1 I. 418. és II. 440. » II. 1. 8 II. 3. 4 II. 439. K Németh Béla : Szigetvár története. 70. 1. 6 II. 10. ' II. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom