Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

Az ingerült .kedélyek legyőzésével jelen ülés czélja elérve lévén, a kivánt vád pedig az egész közönség nevében •— miután az említett „Hazánk" czimü czikkben csak a helybeli nemzetőrségre vonatkozó kifejezések foglaltatnak — meg nem indíttathatván, a sajtó törvények 19. és 20. §-ai értelmében, továbbá a sértések, vagy testületek által hozott határozat, vagy pedig az illetők pana­szára boszultathatván ; ennélfogva a helybeli nemzetőrségi testületnek az említett törvényezikk értelmében kereseti joga fenhagyatik. A nemzet- Szeptember 21-én a közgyűlés a felett tanácskozik, hogy °inuÍST B a tthyá nv Lajos ministerelnök, gróf Zichy Ottó azon jelentésére, hogy e város kebeléből a nemzetőrség ministeri rendelet nélkül kiindíttatni nem fog, parancsot adott a fegyverrel jól ellátott győri nemzetőrségnek azonnal Fehérvárra indítására, hol a Nádor további parancsait veendik. A közgyűlés kivételeket, szelídítéseket kérelme­zett ennek ellenében s erősen megokolta határozatát. Mert, úgymond : E város azon hely, hol nagyobb kincsek, pénztárak, kincstári épületek, gazdag templomok, kincstári, ugy magán lerakó helyek, vármegye- és város­házak, melyben az alapítványok, árva értékek kezeltetnek, takarékpénztár, levél­tárak, hiteles helyek levéltárai, sóház és Harminczad, de egyszersmind az úgy­nevezett proletáriusok is nagy számban léteznek és igy különösen azért, mert a városban rendes katonaság nem létez, az egész nemzetőrségnek kiindítása által könyen veszélyeztethető, személy és vagyon bátorságnak fentartása s a szükséges Őrállási és egyéb szolgálatok megtétele, leginkább csak a helybeli és ezekért felelős nemzetőrség által biztosíttatnék mit a törvényhatóságnak szem elől téveszteni nemcsak a hon maradó lakosság, de a kiinduló nemzetőrség hátra hagyandó családjainak s vagyonainak biztosítása tekintetébői sem szabad. Kormány- Épen, minthogy minden intézkedésben túlságosan is körültekin­tőnek és az időkhöz viszonyítva kelleténél is óvatosabbnak mutatko­zott a város, nevezte ki a kormány ide teljes hatalmú biztosává az erélyes Lukácsot, aki ellensége volt minden teketóriának. A szept. 22-én tartott városi közgyűlésen, amikor Batthyány ministerelnök a honvédujonezozás ügyében küldött sürgős rendele­teket, személyesen megjelent Lukács s a jegyzőkönyv így örökíti meg fellépését: Lukács a Ezen rendeletnek folytán, Lukáts Sándor kormánybiztos ur a közgyűlés­közgyulé- b en megjelenvén előadá, hogy miután ő a kormány által a népfelkelés és sen ' ujoncz állítás körül teendő intézkedésekre teljes hatalommal felruházva van, ezen hatalmánál fogva hazája javára mindent elkövetend s valamint egy részről e város boldogságát, a közbátorságot és a lakosság közötti egyetértést minden módon fentartani törekszik, úgy ellenben minden reactionális nyilatkozatok és tények ellenében a legszigoruabb módokhoz nyúlni el nem mulasztja. Kijelenté egyúttal, hogy ő azon 258 ujonezra nézve, melyet Győr városa kiállítani tar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom