Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

A győrmegyei követ indítványához fűzte a lánglelkű KOSSUTH híres nagy beszédét, mintegy prólogját a negyvennyolczas nagy küzdelemnek, ebben a beszédben mondotta KOSSUTH, hogy „mirajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, a bécsi rend-Becs. szer csontkamarájából sorvasztó szél fú ránk, mely ide­geinket megmerevíti s lelkünk röptére zsibbasztólag hat." Ebben a beszédben követelte először a szabadelvű reformokat s ebben követelt alkotmányt Ausztria számára is, mondván hogy: „büró és bajonet nyomorú kapocs!" Ez a beszéd teremtette meg a bécsi forradalmat, s ennek fel­gyűrűző hullámaitól csapott fel magasra a mi fővárosunk ifjúsá­gának lelkesülése, mely a 12 pontban és a „Talpra magyar"-ban csúcspontosult. Azontúl az ország szeme Pozsonyon és Pesten csüngött s azontúl magyarok másról nem beszéltek, mint csak a hazáról s a haza bajáról. És ettől kezdve számvető asztalukat odahagyva tüzes magya-^ ébredés rázatok közt csoportosultak össze a szomszédos üzletek kalmárai kora ' - - kihalt a műhelyek dala, hanem amikor meg-megállt az ipar­kodó kéz és elcsöndesült a munka csattogása, arra a beszédre figyeltek mindannyian, amit az öreg mester mondott s aminek haragos vége már az utczára is kihallatszott, a hajón érkezőket száz kérdéssel ostromolták, tereken és közhelyeken felolvasták a lapokat és ádázán gyűlölni kezdték a pecsovicsokat . . . Az a mély morajú szent zúgás megfogta itt is a rezgő lel­keket, hullámozva járt a vér az emberek erében — gondolatnak, szónak merész lett a röpte, fel volt hangolva a húr, és ha azt egy egy új esemény híre megütötte: az az akkord pendült ki belőle, amelyik a pesti riadónak volt az alaphangja. Lehetne-e leírni azt a hangulatot, azt a lelkesülést, mely végig­lángolt a győriek szivén, amikor a márczius 13-iki bécsi forrada­lomnak Metternich bukásának s a pozsonyi országgyűlés diadalmas A ~ elsô határozatának híreit LUKÁCS SÁNDOR és dr. KOVÁCS PÁL az ezrekkel uepgyu es ' megzsúfolt győri nagypiaezon felolvasták s aznap ugyanott uj népgyűlésre hivták össze a népet és e gyűlésen lángoló szónokla­tokkal magyarázták meg a magyar szabadság diadalának jelentő­ségét, a hölgyek pedig nemzeti kokárdákat tűztek a hazáért dobogó férfiszivek fölé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom