Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)

Harmadik rész. TÖRTÉNETI VISZONYOK. - Történelem

jrmtot adott; mely összeget a háború megszűnte után is évenkint titulo fortalitiorum" fizette a monostor 1850-ie. A Rákóczy pártbeli hős katonából alázatos szerzetessé lett Sajghó íenedek főapátsága alatt a monostor nagyíttatott, lakói közöl többen íagasabb kiképeztetés végett Rómába, Salzburgba és Nagyszombatba üldettek. A szerzet visszanyerte régi fényét. A benedekiek nem csu­»án az iskolákban, hanem az irodalom és pedig többnyire a magyar L'odalom terén is működni kezdenek. e7 ) Mária Terézia kiváló kegyelettel és szeretettel viseltetett Pannon­alma iránt ; ennek főapátját és utódait 1770-ben az ország mágnásai órába igtatta. Ez idő óta a pannonhalmi főapát az országgyűlés felső­ázában közvetlenül a püspökök után bír üléssel és szavazati joggal. L következő évben a királynő sz. István jobbját Bécsből Budára űldvén Bajzáth Józsefnek a k. kancellária tanácsosának meghagyta, nszerint azt Pannonhalmán a nép köztiszteletére kitegye ; 1775-ben ül. hóban pedig maga a királynő szerencséltette a kolostort legmaga­abb látogatásával. 68 ) 1776-ban Garampi József bécsi nuntius látogatta meg Pannon­ialmát. II. Józsefnek az egyházi ügyekben tett Önkényes intézkedései rra birták VI. Pius pápát, hogy 1782-ben Bécsbe utazzék. Az egyház igyeiért lelkesülő és fáradozó pápa az esztergomi érseknek, valamint a ^yőri püspöki helyettesnek e szavakkal ajánlotta a pannonhalmiakat : ,Commendo tibi Venerabilis Fráter, carissimos meos filios de Monte :*annoniae", s valószínű, hogy érettük is szót emelt II. Józsefnél. — lasztalan! József császár 1786 nov. 14-én kelt rendeletével a pannon­talmi monostort eltörölte; ennek minden ingó és ingatlan birtokát a rallásalaphoz csatolta, a szerzeteseket lelkipásztorkodásra, vagy az skolákban tanításra alkalmazta; a főapátsági egyházterület lelki jog­latósága a szomszéd püspökök közt osztatott föl. József császár halála után az ősi jogaiért küzdő nemzet, a haza íolgáriasodásával és alkotmányával egykorú pannonhalmi sz. Benedek­•endnek feloszlatását és eltörlését az 1790-iki országgyűlésen felhozott érelmék közé sorozván, a rend visszaállítását követelte. Ferenc király .802 ápr. 25-én kelt királyi okmánynyal a sz. Benedek-rendet az 1786­>an élvezett jogaival együtt visszaállította. Ez okmány szerint a pannonhalmi sz. Benedek-rend áll: a pan­nonhalmi főapátságból, a tihanyi, bakonybéli és dömölki valóságos de tí7 ) E korszak iróít és-müveiket lásd Czinár: Monast. 150. és köv. lap. 88 ) Czinár: Monast. 135. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom