Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)

Második rész. TÁRSADALMI VISZONYOK. - 3. Szellemi műveltség.

átment Sauerwein Gézára, s ezen cég alatt jelent meg ugyanott a többi között Máár Bonifác bencés-rendü tanár „Egyetemes történelmének" is két tartalmas vastag kötete. Szintén ezen nyomdában jelent meg — hazánkban talán Pozsonyt kivéve — az első vidéki lap, mely az akkori viszonyokhoz képest „Vaterland" cim alatt német nyelven volt ugyan irva, Nosser Richard tulajdonos szerkesztése mellett, — de csakhamar engedve a közkívánatnak, magyar lappá alakult át, s „Hazánk" cimmel Dr. Kovács Pál által szerkesztve, az 1848 év utolsó negyedéig közelismerésben s hazafias pártolásban részesült. Ezen lapban jelent meg hazánkban az első cenzúra-mentes cikk, melyben Karády, — később a Kossuth fiuk nevelője a márciusi bécsi és pozsonyi eseményeket a legszabadabb szellemben irá meg. Midőn ezen pozsonyi levelet a nyomdatulajdonos saját szakálára kinyomatni nem meré, a lap szerkesztője az addig volt kir. censor, — Deáky Zsigmond győri kanonok és felszentelt püspökhöz vivé azt átnézés végett, ki is annak olvasására csak nem kiesett kényelmes zsÖlle-székéből, s azt aláírni vonakodott. Az ablak alatt azonban már jelentékeny tömegben gyűlt össze a történtekről szóval értesült nép, s a szerkesztő a következményekről a méltóságos censor urat tévén felelőssé, ez végre aláirá „pro forma" az utolsó „admittitur" szót, hogy legalább a félénk nyomdász biztosítva legyen. Másnap már száz meg száz példányban olvasá azt két váltó garasért a hirszoinjas nép, mi is alapjául szolgált az azután következett lelkesedésnek. írtak e lapba akkori iróink legjelesebbjei, úgymint: Petőfi, Arany, Szász Károly, Lisznyay, Vajda, Rónay Jácint és mások. Petőfinek különösen néhány kitűnőbb dala itt jelent meg először, u. m. „Egy gondolat bánt engemet", — „A XlX-dik század költői", — „Falu végén kurta korcsma", — a „Kutyakaparó", s ezek többnyire olyanok voltak, melyek a pesti censura rostájában fennakadván, velÖk a költő a vidéki censura tágabb rostájába menekült. A „Kutyakaparó"-val azonban mégis volt itt is egy kis baj. Az utolsó versszak igy szól : A csárdától vagy száz lépésnyire, Kopár dombtetőn fent, Senki által meg nem látogatva, Áll egy régi kőszent; Ennek is valaki egy kopott tarisznyát Akasztott nyakába, Mintha mondta volna : menj isten hírével, Mit állsz itt hiába ? !