Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

7. Motívumtár - Alföld, Dunántúl

más-más úton juthatott el a köznépi gyakorlatig. A hímzés, varrás többféle technikájának elsajátítása, begyakorlása nem kívánt sem jelentős eszközöket, sem több éves tanulóidőt A szövésben a nagyobb kézség és türelem vezethetett a színvonalas termékek előállításához. A textilművészetben a drága szövetek mellett az egyszerűbb kelmék mintáit utánzó változatai, a textilnyomás pozitív és negatív változatai, a hímzések sokfélesége mind versenytársa volt egymásnak. Más-más társadalmi réteg igényeit elégítették ki, de egymás mintakincséből is sokat, vagy többet átvettek és sajátos technikai követelményeihez alkalmazták azokat. A nyomtatásban megjelent hímző és csipke készítő, kötés mintákat tartalmazó könyvek a déli és nyugati városokból terjedtek el. Ezek motívumkincse pedig az ókon és keleti kultúrák fényűző kínálatából állt össze. A népművészet körébe sorolható technikák és technológiák hazánkban is rendkívül széles körben népszerűsödtek a századok folyamán, figyelhető meg terjedésük sajátos módja, útja, változatos alakulása. Kiváló példa erre Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben című könyve. Úgy hisszük, hogy a takácsok mintakönyveiben megismert állati és növényi mintacsoportok serkentőleg fognak hatni a gyűjteményekben megbúvó eredeti darabok felkutatására és közzétételére. Másrészt a már létrejött háziipari műhelyek, központok mintagyűjteményei is bővíthetőek lesznek, vagy éppen a bennük rejlő régi minták a kutatás számára is kiaknázhatók lesznek. A szövőasszonyok munkája immár egy évszázadra tekmthet vissza, megőrizve az évszázados példákat, de tudomásul véve a változás egyéni megoldásait is. Kétségtelen azonban, hogy a mértéktartó szakmai irányítás helyes mederben tudja tartani a stílusos színhasználatot, a túlzottan egyénieskedő kompozíciós keveredéseket. A takács szövés átvételének, az alakulás fázisainak történeti néprajzi feldolgozására kiváló példa Flórián Mária: A sárközi szőttes múltja és jelene című áttekintése (Flórián 1994), majd részletesebb kidolgozása. A mintakönyvekből összeállított motívumtár táji elkülönítésébe a felvidéki csoport valóban mintakönyv értékű, hiszen a közel negyven darab XV-XVII. századi barhentos szőttes olyan egységet képez, amiből csak meríteni lehet. Az állatmotivumok bizonyos típusai, mint az oroszlán, az ökör, kutya, stb. idővel kimaradtak a szőttes gyakorlatból, másrészt találkozunk ezekkel a hímzések területén. E források bizonyságot tesznek arról, hogy a magyarországi műveltség miként vette át az európai előzményeket, miként honosította meg, és népivé válásának milyen volt az útja. A bemutatott anyag sajátos technológiája ellenére szervesen illeszkedik abba az ízlés rendszerbe, amely a népművészetnek jellemzője. 91