Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

3. Lenszövők – barhentosok

Lenszövők-barhentosok A középkorban Magyarország nyugati fele sokban támaszkodott Bécs iparára és kereskedelmére, a nyugati termékek megismerésére és behozatalára. A gyorsan növekvő Bécs kézművesei várostól kapott kiváltságaikkal visszaéltek, viszálykodásba keveredtek. Ezért aztán a király feloszlatta a céheket, új szabályzatokat adott ki 1330-ban, melyek alapján újjászerveződtek a testületek. A helyzet hasonló volt az Erdélybe települt szász kézművesek körében is a XIV. században. Az önálló közigazgatással, bíráskodással bíró szász népcsoportokat Nagy Lajos király 1376-ban kiadott rendeletével újjá szervezte, kézműveseinek új szabályzatokat adott. A céhbe való felvétel módját, feltételeit, belső szervezeti rendjét iparáganként, illetve néhol összevontan több szakmára vonatkozóan, tartalmazzák a szabályzatok. „Továbbá a takácsok, bodnárok, szabók és nyergesek céhöknek két forinttal, két font viasszal, két veder borral és lakomával tartoznak a felvételért, és különösképpen az az ifjú, aki a takácsmesterséget tanulja, a takácsok céhének csak két font viaszt és két veder bort fog adni" (Kovács-Binder 1981: 66). A rendelkezés először a Szász Unió négy városára vonatkozott (Nagy-Szeben, Szászváros, Segesvár, Szászsebes), majd később kiterjedt a hét szász szék városaira és vonzáskörzeteikre. A szász székek már 1378-ban kérték a királyt, hogy a szepesi szász kereskedőknek tiltsa meg az erdélyi országos vásárokon való árusítást, mivel azok nagy kárukra vannak a sok vászonárú eladásával. A király talált megoldást a két szász népcsoport kiváltságainak megőrzésére, a viszály elsimítására. A szepesieknek csak a hét erdélyi szász városban engedélyezte a vásárok látogatását, de azzal a megszorítással, hogy csak „stückweise" (végenként, hat végenként) adhatták el vásznaikat, kicsinyben, azaz rőfszám nem mérhettek (Lipták: 1938. 106), annak a haszna a viszonteladóké lett. Arra, hogy a XIV. században a falusi háztartások vászonszükségletét az önellátás keretében biztosították-e, nincsenek adataink az ország nagy részéről. Kivételt képez a Szepesség, Bártfa, Kassa körzete, illetve a szomszédos Boroszló és Krakkó környékének jelentős árutermelése a XIV-XV. században. A házi szövés a XIV. század végére Eperjes-Bártfa-Kassa térségében a „Verlagsistem", a bedolgozás rendszerében folyt. A városi polgárok, polgárasszonyok nemcsak cselédeikkel szövettek városi házukban, hanem másokkal, vidéki vállalkozókkal is, akiknek részben a fonalat is biztosították a munkához. Az összegyűjtött árut száz és száz végszám vitték ellenőrzésre a városi tanács elé, szélességét, hosszát vették vizsgálat alá, majd jelzést kapott az áru. Bártfa város 1424-ben közel ötezer véget vett nyilvántartásba, termelése a távolsági kereskedelemben is jelentős szerepet játszott, amint az erdélyi szászokkal kapcsolatban már 27