Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Knézy Judit: Adatok a jómódú somogyi köznemesek építkezéséhez és lakáskultúrájához a XVIII. század végétől a reformkor végéig

(SML XIII. 17. sz. 25. doboz Végrendelet 1762-ből, 17. sz. 29. doboz Inventárium 1774-ből). A Svastitsok közül Botsári Svastits János nemességét 1737-ben igazolta Vas vármegye. Később valami gond lehetett e nemesi levéllel, mert a késői leszármazottak Svastits Antal gyermekei, Antal, Pál, István, Mária Judit 1830-ban nyertek igazolást nemességükre Vas megyétől (Csánki é. n., 620). A Kacskovicsok sokáig nem tudták igazolni nemességüket. 1777-ből fennmaradt Váradról özvegy Katskovits Györgyné, Heczey Barbara nyilatkozata, hogy férje birtokában volt egy 1465-ben Mátyás király által adott armális levél, amelyet az ő halála után borbélyságot kitanult fia vett magához, aki ismeretlen helyre távozott (SML XIII. 17. sz. 25. d. Tanúvallatások, másolat). Csak 1814 szeptember 9-én kapta meg a népes Kacskovics család számos tagja újra címeres levelét, Somogy megyében Kacskovics Mihály csak 1815-ben tette ezt közzé. Mint több uradalom ügyésze tekintélyes gazdagságra tett szert, Somogy megyének táblabírája is lett. Házasságot Svastits Mária Judittal kötött, e friggyel is gyarapodott a vagyona. Gazdasági rangját és tekintélyét növelte, hogy népes, szerteágazó rokonságának anyagi, jogi természetű (örökösödési, kölcsönzési, haszonbérlet stb) ügyeit is rendszeresen intézte. Anyósa halálával is gyarapodtak javaik, felesége örökösödési ügyeiben is ő járt el. Utódai azok közé a középbirtokosok közé tartoztak, akik nem szegényedtek el a jobbágyfelszabadítás utáni időszakban, mint sok más család, hanem tartani tudták addigi színvonalukat és közéleti tekintélyt is szereztek (Csánki é. n. 73, 227, 328, 629). Kacskovics Mihály gondos gazda volt, maga írt alá minden megbízást és szerződést, még a konvenciós leveleket is. Esetenként nagyon pontos, részletgazdag, szakszerű szerződéseket és vagyonáról leltárakat íratott, amelyek forrásértékűek a köznemesi gazdálkodás, építkezés, bútorzat, kályhák, gépek, eszközkészlet, stb vizsgálatánál. A XVIII. század nagy változásokat hozott a főúri, főpapi építkezésben és lakáskultúrában is. Nemcsak impozáns kastélyok emelkedtek sorra, kolostorok, főpapi rezidenciák újultak meg, vagy készültek el, de a nagybirtokosok magángazdaságainak kiterjesztését jelentő majorokat is kialakították mérnöki tervek alapján, ez lehetőleg időtálló alapanyagokból történt. A majorok a falvak, mezővárosok szélén vagy annak egy részén különültek el, vagy lakott helyektől távol lévő pusztákra települtek. Körbe vagy U-alakba helyezték el az épületeket, nem a falvakhoz hasonló utcaszerű rendbe, körülkerítették kívül is, de egyes részeit is, pl. a cselédlakások környékét, kerteket, stb. Az uradalmi alkalmazottaknak, az alacsonyabb beosztású cselédeknek, béreseknek, kocsisoknak az 1760-70-es években egyre több szoba-konyha-kamra egységből álló hosszú cselédházat készítettek a legnagyobb birtokokon. Ezekben egy konyhára két család jutott, de családonként egy-egy szoba. Az iparosok lakóházát a műhellyel, a pásztorokét az akollal, vagy istállóval építették olykor egyvégtébe. Favázas, talpas, sövény-, karóval rögzített vagy boronafalú, szelemenes vagy ollóágasos tetőszerkezetű, szalma- vagy zsúpfedésű lakó- és gazdasági épületeket már csak az uradalmi 354