Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Erdész Sándor: Tudós mesterek a néphagyományban
hogy azon nem mennek keresztül!" A dudást nyomban megfogadták és a menet elindulhatott (Hankóczi 1989, 114). Tulok Balogh, a vén dudás szintén tudományos ember volt. Még a múlt század hatvanas éveiben történt, hogy kecskebőr dudájával a hóna alatt barangolt a Nagykunságban és a sárréti nádasok között. Egyszer Borzugban, a Nyugszom csárda tájékán egy szoboszlai gazda hatökrös szekere mellett baktatott el. Odakiált neki a béres: „Üljék fel kend, bátyám!" Az meg azt mondja: „Csak a dudámat teszem fel hé, ne cipeljem tovább." De mihelyt fellökte a saroglyába, rögtön megállt a hat ökör. Nem segített azon se ostor, se villa, nem bírták a szekeret meg se moccantam. „No, ládd-é - azt mondja az öreg Balogh -, hát még ha jómagam is felkuporogtam volna" (Szűcs 1964. 127). Egy másik ördöngös dudás egy falu közepére érve dudálni kezdett. Sokan odamentek, néhány fiatal még táncra is kerekedett. A dudás, hogy felfrissüljön, egy pohár vizet kért. Felhördült erre a bíró, hogy ezért a dudaszóért vizet kért. „Hát nem tudod, hogy itt egy ital víz kincset ér?" „Na, mindjárt hozok én nektek vizet annyit, hogy ellepi az utcát is!" „Jól van - mondja a bíró ha ez igaz, hogy te tudsz vizet csinálni, mink holtig szolgálni fogunk téged!" A dudás keresztapja az ördög volt. Amire gondolt, az teljesedett, csak meg kellett tekernie a duda nyakát. így is volt, jött a víz, mindenki ihatott eleget. A dudást a legszebb házba vitték, párnás székbe ültették, étellel, itallal mindig ellátták. Ha fogytán volt a víz, tekert egyet a duda nyakán (Kocsisné 1956, 226-228). Tiszaújfalun történt, hogy az öreg Helle bőrdudást nem hívták meg a disznótorba. Dudás helyett cigányokat fogadtak, akik derekasan húzták a vonót, ameddig lehetett! Egyszer csak a hegedűszó megszűnt, mintha a cigányok csak két fadarabot dörzsöltek volna össze. „Hát húzzátok hát!" - mondja a házigazda. „De nem szól, akármit csinálunk!" - válaszolna rá. Mit tehettek, sietve meghívták a bőrdudást. Mikor megérkezett, kérdi a zenészektől: „Miért nem húzzátok?" „0, Helle bácsikám, nem szól!" - felelték. „Tegyétek csak keresztbe, majd szól az!" - mondja. Keresztbe tették a vonót, majd zenélhettek tovább. így az öreg Helle dudás se maradt ki a disznótorból. - Az öreg Helle dudásról mondották még, hogy egy ízben lement a Tisza szélére. Megnézte, hogy a túloldalon melyik boglya széna jó néki. Aztán elkezdett dudálni. Akkor már jött is a Tiszán keresztül a boglya vagy szárkúp, amelyiket átdudálta. Mint mondták, az ördögök segítettek néki (Hankóczi 1989, 116). Úgy vélem, nem kell tovább bizonygatnom, hogy az ősi mesterségekhez a távoli időkre visszanyúló, ősi hitvilágunkat idéző hiedelemmondák kapcsolódnak. Ez alkalommal mindössze négy mesterségre hivatkoztam. Többnyire hasonló hiedelmeket őriztek meg a tudós pásztorok, ördöngös kocsisok, a tudós vadászok, méhészek, kertészek és őrizhettek a régi kézművesek, köztük a bocskorvargák, 83
